Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
és megismerés nagyszámú híveivel szemben a filozófiában is a lehető legnagyobb súlyt veti az egyéniségre, hogy vajon egy gondolkodó személyes vonatkozásban vane problémáival, úgy, hogy bennük találja sorsát, baját és legfőbb boldogságát, vagy pedig „személytelen", érdektelen vonatkozásban. Aki problémáit csak a hideg, kíváncsi értelem csápjaival tapogatja meg, s igyekszik megérteni, nem is fog produkálni semmit, annyi szent: mert a nagy problémák, föltéve, hogy megengedik magukat fogni, nem maradnak meg puhányok és tehetetlenek kezei között. Ezért Nietzsche mindig keresi a személyt a filozófiák mögött, így pl. a morállal való foglalkozás mögött, és látni akarja az embert, aki a maga egész személyiségével álljon szembe a morállal, a morált problémaként s e problémát önnön személyes baja, kínja, öröme és szenvedélyeként fogja föl és érezze. Nietzschének kijelentése mögött: a morál eleddig nem is volt probléma - ott lappang a fojtott bosszúság, hogy a moralisták közt legtöbbnyire híját érezte a nagy személyiségnek, s egész emberi mivoltuk, életük egy problémára való föltevésének... Nietzschének írásmódja igen sokféle: írásművészete híven végigcsinálta mindazokat a változásokat, melyeken filozófiája átesett. írásmódja sohasem akaratlan vagy közömbös: mindig nyilvánvaló benne a szándék, hogy a gondolati tartalmat már magával a ritmussal kifejezze. Az írás látható jele, ritmikus vonalba foglalása, tempóba osztása a lelki élményeknek, amelyek gazdagsága és változatossága szinte végnélküli Nietzschénél, s ennélfogva írásmódjának lehetőségei is számtalanok. Valami azonban áthatja mindannyiát, közösségeket olt beléjük, összetartja őket, mint Nietzsche filozófiájának sokféleségét a személyiség. írásainak lelke: a zene. Tempója magára ölt minden árnyalatot, a legnyugodalmasabb, hosszú lélegzetű adagiótól a legviharosabb prestissimóig, a legjátékosabb allegrettótól a legféktelenebb allegro ferocéig. 4 0 De ami a Jenseits nyugodt menetét s az Antichrist vad száguldását egyaránt stílusossá teszi, ami kiegyenlíti az ellentéteket, átsegíti az embert szakadékokon, hézagokon, kiáltó ellentmondásokon, ahol a gondolatok értelmi egymásutánja fölmondja a szolgálatot, az írásának lelke: a zene. Nietzsche ízig-vérig zenész volt, a világ zenei jelenség volt neki, a lelki problémákba a zenei hallás finomságával merült el, mindent, amivel találkozott, a zenére vonatkoztatott. Egyéniségének legerősebb és legállandóbb eleme a zeneisége, a szimbólum, mely sok alakot öltött kezén, de amely mellett mindvégig kitartott, a zenéé: Dionysos. Muzsikusa a nyelvnek, formák, hangok imádója, a szavakból kihallja a legfinomabb rezgéseket, a fülével ír, nem a szemével. A zene - az írás stílusának hordozója. A jó prózaíró azon válik meg Nietzsche szerint, hogy közvetlen a költészet határáig megy el, de azt át nem lépi. A legfinomabb költői érzék és képesség nélkül híját vallja az ember ennek a tapintatnak. Az ilyen finomságot az ember csak a zenei készségével képes az írásába belevinni, s csak a fülével ellenőrizni. - A zene nem a gondolatok nyelve, hanem az érzéseké: Nietzsche legtöbb gondolatának az érzés a rugója, vagy érzésre igyekszik átváltani őket. Filozófiája egy mélyreható vallomás önmagáról, melyből általános értékek kristályosodnak ki: problémái a szívben gyökereznek s szenvedéllyé növekednek; örömeinek és szenvedéseinek forrósága együtt árad ki logikájának metsző hidegével; az elemek találkozása benne mindig a hangok ütemében és dinamikájában csendül ki. Nem meggyőzni akar, hanem meghódítani, nem bizonyítani, hanem elragadni. Nem azok közül való vagyok én - mondja Zarathust55
