Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

Minden nagyszerű tett motívuma azonban, bármily dicső nevet adjunk is neki, ugyanazon gyökérből hajt ki, amelyben a gonosz mérgek tanyáznak; a jó és rossz cselekedetek közt nincs különbség a fajtában, legföljebb a fokozatban. Az ember minden tettének rugója az akarata, mégpedig a - nem szabad akarata. Az akarat a maga hasznát, boldogulását, önfenntartását, örömeit keresi - minden akaratnak ez a célja, morális különbségekről tehát szó sem lehet. Az ítélőképességnek foka dönti el, hogy az ember miben leli hasznát és örömét, s mit kíván elérni, mire határozza el magát. A jó cselekedetek felmagasztosított gonosz tettek; a gonosz cselekedetek eldurvult, elbutult jótettek. Minden társadalom és minden ember a jó motívumok bizonyos rangsorát ismeri, mely szerint intézi tetteit s ítéli meg a másokét. De ez a mérték változik; sok cselekedetet rossznak vélünk, pedig csak ostoba az, mert az intelligenciának foka, mely javára döntött, nagyon alacsony volt. Sőt bizonyos értelemben még ma is minden cselekedet esztelen, mivel az emberi értelem legmagasabb foka, melyet ma elérhetni, bizonyosan fölül fog múlatni: s akkor a visszatekintők szemében minden cselekvésünk és ítélkezésünk oly korlátolt és elhamarkodott lesz, mint amilyen korlátoltnak és elhamarkodottnak látjuk mi elmaradt vad népek cselekvését és ítélkezését. - E tények belátása mély fájdalmat okozhat: de az ilyen fájdalmak szülési fájdalmak. A világosságra és szabadságra születő ember fájdalmai. Az olyan emberekben, akik e fájdalomra képesek - mily kevesen vannak! - történik az első kísérlet arra, vajon a morális emberiség át tud-e változni bölcs emberiséggé. Egy új evangélium ideje jő el ezekkel. Szükségszerűség minden - ezt mondja az új megismerés: s ez a belátás is szükségszerűség. Ha az egoizmus, a hiúság szükségesek a morális tünemények és legfőbb virágzásuk előidézéséhez, az igazság s a megismerés érzékének előteremtéséhez, ha a csalódás és a fantázia eltévelyedése volt az egyetlen mód, mellyel az emberiség a fölvilágosodásnak jelentékeny fokára emelkedhetett - ki vethetné meg ezeket az eszközöket? Szabad-e szomorúnak lennie annak, aki látja a célt, melyhez ezek az utak vezetnek? A morál országában minden kialakul, változó, ingadozó, minden folyamatban van - de minden egy cél felé is líálad. Ha bennünk a téves értékelésnek, szeretetnek, gyűlöletnek öröklött szokása még működik is, de a növekvő megismerés hatása alatt egyre gyöngülni fog: egy új szokás, a^megértésé, nem-gyűlölésé, belátásé ver gyökeret bennünk apródonként, s néhány ezredév alatt tán elég hatalmas lesz, s képes megadni az emberiségnek az erőt, hogy a bölcs, ártatlan embert éppoly rendszeresen hozza létre, mint ahogy ma az oktalan, méltatlan, bűntudatos embert - más szóval szükséges előzményét, nem ellentétét amannak - hozza létre. Ennek megfelelően azok az emberek, akik ma kegyetlenek, korábbi kultúrák maradványai - elmaradt emberek, agyuk az átöröklődés folyamán sokféle körülmények között nem fejlődött ki oly finoman és sokoldalúan, mint a többieké. Azt mutatják meg nekünk, mik voltunk mi, s megijesztenek bennünket: de ők maguk éppoly kevéssé felelősek, erkölcsileg éppoly kevéssé ítélhetők meg, mint egy darab gránit azért, hogy gránit. A mi agyunkban is kell csatornáknak és csavarodásoknak lenniök, melyek az ilyen állapotnak megfelelnek, mint ahogy egyes emberi szervek formái a haléira emlékeztetnek. De e csatornák és csavarodások már nem az a meder, melyben a mi érzésvilágunk árja kering. Erkölcstelennek lenni annyi, mint a magasabb, finom szellemi motívumokat, melyeket a folyton ha45