Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
az életünk céljának áldozzuk, annak, hogy magunk is szükséges szem legyünk a kultúra láncában, első fecskéi egy jövendő kultúrának, melyet kevesen látnak - amelyért mindent föl kell áldoznunk. Mi ez a kultúra, melyért mindent el kell viselnünk, melyért már most el kell kezdenünk élni? A megismerésé... A vallás, művészet és filozófia területét átveszi a tiszta tudományosság. A tudomány, a fölvilágosodás jelzi és teremti meg az ember jövőjének útjait, a megismerés a biztos vezető, melyre az emberiség rábízhatja magát. Látnivaló, hogy Nietzsche már pozitivista és tudományos törekvései közt is olyan szerepet szán a tudománynak, mely messze fölötte jár a tudomány mai céljainak. Nietzsche a jövőre gondol, s a tudomány is, melyet egy ideig a legmagasabb célnak tartott, hovatovább - eszközzé válik kezei között. Az élet és a kultúra öntudatos, biztos fokozása, emelése, gazdagítása lebeg szemei előtt. E cél érdekében apródonként a tudomány és megismerés is arra a sorsra fog jutni, mint amelyre jutott a művészet, hogy más életfejlesztő erőknek adjon helyet. - Vajon az-e a tudomány végső célja, kérdi Nietzsche, hogy az ember számára minél több örömet, s lehetőleg kevés bajt és szenvedést készítsen? Hátha a boldogság és szenvedés annyira össze vannak szőve, hogy aki sokat akar az egyikből, ugyanannyit kénytelen magára venni a másikból -, hogy aki mennyei gyönyöröket akar megismerni, a pokol kínjaira is készen kell lennie? Az emberiség még választhat: vajon a lehető legkevesebb baj, illetőleg a fájdalomtól való megkímélés kell-e neki - s becsületes módon valóban nem ígérhettek mást híveiknek a szocialisták s minden rendű politikusok -, vagy pedig lehetőleg sok szenvedés, mely ára a ritkán ízlelt finom örömök és gyönyörök dús növekedésének. Ha az első lehetőséget választjuk, szóval ha csökkenteni akarjuk az emberek szenvedő-készségét, akkor örülni tudó képességeiket is el kell nyomnunk. Mert a fölvilágosodással, megismeréssel, tudománnyal egyaránt lehet előidézni és fokozni egyiket is, másikat is, az ember boldogságát és boldogtalanságát, örömeit és szenvedéseit. Eleddig tán inkább ismert a tudománynak az a képessége, hogy az embert megfosztja örömeitől, s őt hidegebbé, szoborszerűbbé, sztoikusabbá teszi. De fölfödözhetnők benne még a nagy fájdalomszerzőt is - s azzal tán fölfödözhetnők ellentétes erejét is, azt a mérhetetlen képességét, mellyel az örömnek új világait nyitja meg számunkra. Nietzsche akkor is, mikor teljesen a tudományos emberek táborába szegődik, küzd a tudományos ember optimizmusa ellen. Lelkének mélyéből mindig a dionysosi pesszimizmus szól. A kultúrának az a géniusza, melytől ő várja az új lehetőségeket, Dionysos szülötte: él a hazugsággal, erőszakkal, legkíméletlenebb haszonleséssel oly biztosan és számítóan, hogy csak gonosz démoni lénynek lehetne nevezni; céljai azonban, melyeket hébe-hóba megsejthetni, jók és nagyok. Kentaur ez a géniusz, félig állat, félig ember, s még angyalszárnyak is vannak a fején. Mint a metafizikával és művészettel, ugyanolyan tekintetlenséggel kell eljárnia a szabad szellemnek az objektív megismerés nevében az ember morális illúzióival. Ahogy a művészet elveszti mindenhatóságát azzal a föltevéssel, hogy nem az állandó világot s az állandó embert tükrözi, mivel minden fejlődik és változik, ugyanúgy meging a morál egyetemes, abszolút érvénye is ezen igazsággal. Maga a morál is fokozatosan létrejött, sohasem állandó, csak időleges érvényű valami. A morálnak eredete nem emberfölötti, nem isteni, törvényei nem örök törvények, sőt - maga 42
