Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
Richard Wagnerin Bayreuth megjelenése előtti időből való Nietzschének ez a meglepő följegyzése: az utolsó években két-háromszor megszállotta az az esztelen kétely, hogy vajon Wagnernek van-e egyáltalán zenei tehetsége. Nietzsche azonban éles kritikai megjegyzéseit a nyilvánosság elé került írásaiba nem vette bele. ő látszólag még mindig Schopenhauer és Wagner híve és tanítványa volt. A valóságban pedig az ő világukból már új horizontot pillantott meg, amerre menni végzete volt: ott megtalálta önmagát s a maga világát. III. Nietzsche fejlődésének minden állomása nagy leszámolást jelent másokkal s önmagával. írásaiban csak győzelmeiről akar beszámolni, önmagának fölülmúlásáról, s ezért művei legnagyobbrészt a maga mögött hagyott dolgokról beszélnek. Ez az esete a Tragédia eredetének s a „korszerűtlen elmélkedéseknek" is. Mikor tiszteletét első és egyetlen nevelője, Schopenhauer iránt kifejezte, akkor már benne volt a morális szkepszisben, már „semmiben sem hitt", még Schopenhauerban sem. (Ebből az időből való egy messze előre nyúló kiadatlan írása Über Wahrheit und Lüge in aussermoralischem Sinne.) 2 3 Távolról sem hiszem - vallja Nietzsche -, hogy jól megértettem Schopenhauert, de az ő révén egy kissé jobban megismertem magamat, s ezért tartozom neki a legnagyobb hálával. De egyáltalán nem tartom oly fontosnak, mint manap szokták, hogy az ember kiderítse s pontosan megállapítsa, mit tanított szószerint valamely filozófus s mit nem..., sőt azt hiszem, hogy azt nem is lehet igazán megállapítani... Egy nagy filozófusban rejlik valami, amit sohsem találni meg a filozófiákban: sok filozófiának forrása: a nagy ember. Az utolsó „korszerűtlen elmélkedés", a Wagnerről szóló is hálairat volt, búcsúszó, utolsó kézszorítás. Már rég járt-kelt Nietzsche olyan gondolatokkal, amelyek kritikai élét a későbbi Fali Wagner 2 4 sem tudta fokozni, legföljebb kíméletlenebbé, brutálisabbá tenni. A várva várt bayreuthi előadások is szörnyű kiábrándulást hoztak Nietzschének. A szakítás, mely különben is elkerülhetetlen volt, ezzel meg volt pecsételve. Míg kezdetben a barátság elsimította köztük az eltéréseket és ellentéteket, addig most az eltávolodás csak a különbségeket láttatta velük, s azokat napról napra öregbítette. A megrázkódtatások, melyeket Nietzsche a szakítás következtében kiállt, egész életére kihatottak. Egészségi állapota is nagyon megrendült, úgyhogy 1879-ben állását is kénytelen volt odahagyni, s az időtől kezdve rendesen délen s oly helyeken kellett tartózkodnia, hol a vidék és éghajlat jó hatással volt szervezetére s munkásságára. Betegsége mellett is erősen dolgozott, s a Schopenhauert és Wagnert megtagadó és megtámadó új világnézetének eredményével 1878-ban készült el, ez volt a Menschliches, Allzumenschliches, ein Buch für freie Geister, 2 5 amelyet ugyanakkor küldött Wagnernek, mikor az keresztyén-misztikus művét, a Parsifalt küldte neki; a két dolog keresztezte egymást - ahogy Nietzsche írta később - mint két kard. ( Ecce homo. ) 2 6 Nagyobb ellentétet e két dolognál már képzelni sem lehet. A Parsifal az akarat megtagadásának, a részvét által való megváltódásnak himnusza, zenéje a világ metafizikai jelentőségét, etikája az aszketikus ideált hirdeti - olyan dolgok, melyekkel élethalálharc vívására fegyverezte már magát Nietzsche. Intel37
