Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
zőművészet s minden egyéb művészet megtalálta azt az éltető forrást, melyből a görögöknél táplálkozott; ha nincs rá lehetőség, akkor ez a művészet is kiélte magát ... senkinek sem jut eszébe, hogy ebben az elhanyagolt intézményben, a színházban rejlik a magja minden nemzeti-költészeti és nemzeti-erkölcsi szellemi művelődésnek, hogy addig semmilyen művészeti ág nem éri el igazi virágzását és népmívelő hatását, amíg a színház teljesen ki nem veszi a maga mindenható szerepét e munkában.. . ekképp ír Wagner (amint megolvasható művei nyolcadik kötetében). - Nietzsche könyvét a zene keresztelte, mégpedig színházi zene, drámai zene - wagneri zene. Nietzschének legfontosabb problémája az volt, hogy miként fér össze görögség és pesszimizmus. Viszont a világnak pesszimista alapját s a görögségét a művészettel magyarázta, mentette, igazolta - mint láttuk, ugyancsak a művészet minden kultúrának nyitja: úgyhogy a görögség és pesszimizmus s az egész görög kultúra problémája esztétikai problémát jelentett számára. A görög ember ismerte a lét borzalmait; s éppen, mivel ismerte, tehát pesszimista okból, hogy egyáltalán élni tudjon, meg kellett teremtenie az olymposi istenek ragyogó álomvilágát. Ugyanaz az ösztön, mely a művészetet teremtette, az élet továbhviselésére ösztökélő kiegészítését s betetőzését a létnek, teremtette az olymposi világot is, mellyel a hellén „akarat", mint megszépítő, magasztosító tükörben látja magát. Mert csak a világ esztétikai szemlélete igazolja örökké a világot, s az egész világ csak a művészetért van, létünk folytonos művészeti tevékenység. A műalkotás és az ember csak ismétlése az ősfolyamatnak, melyből a világ keletkezett. Nemcsak a szenvedő embernek van hát szüksége a megváltó művészetre, a művészi tevékenységre, hanem a szenvedő istennek is, aki folyton teremti, művészkedi ezt a világot maga mulatására, önnön megváltására. (Következés: tehát nemcsak az ember, maga az Ösok, az Isten is - pesszimista.) Mint a görögöknek az olymposra, úgy van neki a ragyogó látszatra, a jelenségek gyönyörű világára, erre az elragadó vízióra szüksége. (Művész-antropomorfizmus.) A világnak tehát két oldala van: egyfelől szenvedő, teremtő isten - másfelől ragyogó látszat, gyönyörű illúzió. Ugyanez áll a görögségre is: egyfelől feneketlen szenvedés, nem pihenő, megváltást kereső akarat, másfelől olymposi vízió, ragyogó verőfény, derűs művészet, immár nietzschei nyelven s szimbólumokkal szólva: a görög világot két isten mozgatja, élteti, tartja fönn, Dionysos és Apolló, az akarat s a nyugodt szemlélet szimbólumai, íme mivé fejlődött a két fogalom, melyből kiindultunk, a schopenhaueri akarat és képzet, két szimbolikus alakká kristályosodott, melyek a művészi teremtés egy-egy viíágát képviselik. E két isten társaságában indul el Nietzsche a görögségnek, a görög kultúrának, a tragédia problémájának megoldására. Mivel a világ léte, fönnállása esztétikai probléma, s mert a görögség léte is a művészeten fordul meg, Nietzsche az esztétika reformjával kezdi munkáját, mellyel a görögség mélyébe szándékszik hatolni, olyan esztétika teremtésével, mely az eddig ellentmondásos jelenségek kulcsát kezébe adja. Abból indul ki, hogy a görög világban nagy ellentét van eredetét és célját illetőleg a képzőművész, apollói művész s a nem képzőművész, dionysosi zenész művészete között. A látás, a szépség, a látszat tölti be az apollói művészet világát: a szem fölmagasztosított világa az, az álomban lecsukott pillákkal alkotó szemé. E művészet fiziológiai rokonjelensége az álom. Apolló a jós-isten, az álom istene, a benső fantáziavilág istene, tőle jő a vízió, a ben25
