Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
Kéziratban fennmaradt írások
vatnak: a gondviselésszerű és isteni elhívásnak költői formája a Vita Nuova. Benne van a megtérésnek minden meglepetése, áhítatossága, öröme, telhetetlensége. A megtérő ember úgy érzi, hogy idegen hatalom lesz úrrá benne, viszi, ahová nem akar menni, olyan országokat fed fel előtte, amelyekről addig nem is álmodott: a megtérés első fázisa csupa csoda. A megtérőnek minden kezére jár, egy szó, véletlenül felütött lap, valakivel találkozás; a Vita Nuovában mindennek hasonló jelentősége van. Nem történik benne jóformán semmi sem, de ami történik, annak transzcendens jelentősége van; a Vita Nuovában elmondott álmok nagyon hasonlítanak a megtérők álmaihoz. A misztikus életbe avatottak mind egyöntetűen vallják, hogy Isten kezdetben édességekkel, örömökkel árasztja el az embert, hogy ezzel mintegy megfogja, meghódítsa - később azután keserűséggé válnak az édességek, de akkor már késő, az ember már nem szabad. így Danténál: a szerelemnek minden édessége, lágysága, nőiessége, bágyasztó levegője, fantasztikus képekbe elmerülése lassanlassan körülköti és megejti, eljegyzi későbbi örök és tökéletes egyesülésre. Vannak, akik a Vita Nuovát úgy fogják fel, mint lelki betegségét s annak felülmúlását (így Vossler), 2 2 hasonlóan Goethe Wertherjéhez, mely által a költő „démonjától" szabadult - de ezek nem hatoltak bele szellemébe. A Vita Nuova lírai költemény, mely a szerelemről szól, de benne a szerelembeesés identikus a megtéréssel. A misztikus életben járatlan embernek tapogatódzása, találgatása, kuszasága van benne: minden transzcendenssége mellett még erősen „földi", mert az ember még nem tanulta meg az „odaadás"-t, az „abandon"-t, minden passzivitása mellett még nagyon is izgékony, kíváncsi, kapkodó, s ezzel keresztezi az őt eszközül választott szellemnek művét, amely abszolút odaadást és alávetést kíván. Ez a Vita Nuovában a platonizmusnak individuális esete: a Beatricéhez való szerelem az isten által kiválasztottság, az akarat nélkül megtérés, a csodáknak első megjelenése. Dante úgy esik szerelembe, mint ahogy Szent Pált a damaszkuszi úton az égi világosság a földre veri, vagy még jobban, ahogy a gyermek Sienai Szent Katalinban ellenállhatatlan erővel kitör a buzgóság, mielőtt még mivoltát fölfoghatná. Mivel ez a szerelem ilyen megtérésszerű, mivel a gyermek Dantéban már megvan az aszkézisre elhivatás, válhat a Vita Nuova földien egyértelműbb, de spirituálisán bizonytalanabb Beatricéje a Divina Commedia földietlen és spirituálisán egyértelmű Beatricéjévé, aki Virgiliót elküldi, mint az Úr az ő angyalát. Mert az első megtérés, mely az ifjúi szív ártatlanságában és tisztaságában megy végbe, ritkán tart el addig, amikor a következő kor megzavarja a tisztaságot a maga új, parancsoló vágyaival, a férfi vágyaival és indulataival: s akkor új, mélyebb és gyötrelmesebb megtérésre van szükség, melynek útja nem a kedves leányokkal népes Firenze utcáin (ha még annyira szimbolikus is) vezet, hanem a pokol tornácán (mint szimbólummentes valóságon). A Vita Nuova tehát az áhítat, a devóció könyve, olyan, amilyet hatalmas fantáziájú misztikus ír megtérésének kezdetén: amilyet írhatott volna Clairvaux-i Szent Bernát vagy Szent Bonaventura, s amelybe tökéletesen beleillő fejezeteket csakugyan írt Suso. Hogy Beatrice firenzei, tehát valóságos leány, annak annyi jelentősége van, mint hogy ehhez vagy ahhoz a szenthez megtérésekor ez vagy az a crucifix vagy Madonna szól. A misztikusok tanítják, hogy a kezdőnek szüksége van képekre, kézzelfogható valóságokra, s hogy víziói is földi valóságok formáját öltik magukra. Az az ifjú Suso, aki szíve fölé vési a IHS monogramot, 2 3 s akihez muzsikáló angyalok járnak, hogy gyönyörköd226
