Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

Kéziratban fennmaradt írások

mus sajátságos találkozása jellemezte, úgy az ismeretről és tudásról való spekulációja legmélyén és végeredményben azonos Szent Bernát, a viktorinusok és franciskánusok miszticizmusával. Az ember fokról fokra növekvő tudása egyet jelent az embernek lépésről lépésre istenhez való közeledésével. Mint ahogy San Francesco a természet minden egyes jelenségében meg tudta találni istent - minden jelenség úgyszólván átlátszó volt neki -, a legfőbb tudásból azonban kizárta az összes jelenségeket, úgy Danténak is az emberi ismeret minden foka az érzékeléstől föl egész a revelációig, egy-egy fázisa az istennel egyesülésnek. Az emberi tudással nem sokra menni - mondja a Commedia számos helyén -, az igazi tudást csak istentől veheti az ember, de még így sem tökéletesen, mert a teremtett lélek nem képes mindennek befogadására. Mint ahogy a Commediát nem lehet elképzelni a lélek halhatatlanságába vetett hit nélkül, ugyanúgy nem lehet elképzelni e hitnek evangéliumi színezete nélkül. Semmilyen más vallás, mint a keresztyénség, nem lehetett volna alapja Dante költői konstrukciójának. A görögöknél - s teljes kifejlettségben Platónnál - a túlvilághoz való viszony gondolata tisztán intellektuális jellegű; az embert, mégpedig csak a belátó bölcset, a dialektika s az eksztázis teszi az ideák másvilágának részesévé. Krisztussal s az evangéliummal ez a viszony teljesen etikai jelleget ölt, s ebben a formájában találjuk a Commediában is. Az ember minden szándékának, gondolatának és tettének túlvilági s örök értéke van - ez az evangéliumi tanításnak alapja. Ezzel nemcsak a túlvilág, hanem az ember morális élete hallatlan jelentőségre tett szert; hogy gazdag-e az ember vagy szegény, előkelő-e vagy nem, tudós-e vagy nem, mindez nem számít - sorsa, jövője mindörökre a morális életétől függ. A Divina Commedia a morális élet s a túlvilág e szoros egymásrautaltságának gondolatában fogant. Benne minden szó, minden gesztus, minden érzés, öröm és fájdalom valamely morális ténynek következménye. Benne a túlvilágnak a földi világot reguláló hatalma még valósággal apokaliptikus és mitologikus fényben ragyog. De a szimbólum mögött mindenütt megtalálható az evangéliumi mélység és közvetlen hit. Az egész irodalomból, amit Dante ismert, bizonyosan semmi sem nőtt annyira szívéhez, mint a biblia, s művészetére mégsem volt semminek oly kevés közvetlen hatása, mint a bibliának. Nem nagyszerű költészet, hanem az isteni dolgok revelációja és morális, filozófiai tanítás volt neki a szent könyv. Amily csekély esztétikai, annál nagyobb etikai hatása volt azonban a szentírásnak Dantéra. Legnagyobbrészt a bibliával való intim együttélésének köszönheti azt a mérhetetlen, áhítatos komolyságot, amellyel minden tárgyhoz nyúl, s azt az örökkévalóság-szempontot, melyből az élet minden jelenségét nézi. Hogy Dante mennyire becsben tartotta a klasszikus profán irodalmat, mi sem bizonyítja jobban, mint az a mód, ahogy a szentírással gyakran együtt idézi, csaknem mint vele egyenrangú tekintélyt. Ami középkori embernek az ókori irodalomból hozzáférhető volt, azt mind ismerte, mégpedig alaposan tanulmányozta. Az az alaposság, amellyel a tudományba mélyedt, jellemző irodalmi ismereteire is. A klasszikus irodalom, nevezetesen Vergilius ismeretének jelentősége Dante költészetére igen nagy. Nélküle aligha érhette volna el stílusbeli tökéletességét, nagy készségét, maitrise-ét.

5 Dantében eredetileg nem kevés barbárság, hajlam a kuszaságra és homályosságra lakozott - mint a Vita Nuova bizonyítja - , amit hogy levetkezett, 213