Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

Kéziratban fennmaradt írások

jelentékeny részben a klasszikus irodalom frekventálásának köszönheti. Ő, a középkori ember, tele kifejezhetetlen hajlandóságokkal, sejtelmekkel, indulatokkal, belső küzdelmekkel, absztrakciókkal, miszticizmussal, rajongással - belőle tanulta meg a formának hatalmát a nyersanyagon, az egyensúlyt, a mérsékletet, a mindennek bizonyos egység alá rendelését. Az, ami Dante nagy művének egyik erőssége, nagy áttekinthetősége és világos architektúrája, a költő klasszikus kultúrájának javára írandó. Ez általános hatáson kívül egy-egy író ismerete Dante művének inkább csak valamelyik részletére - egy-egy jelenetre, kifejezésre, képre stb. - , mint egészére nézve jelentékeny. Legfőbb, mi több, egyetlen mesterének Vergiliust ismeri el, kitől „a szép stílust" tanulta, mely „becsületet szerzett" neki. S ez a vallomás nem túlzott. Föltéve, ha az ember abban az értelemben fogja föl, amelyben egy zseniális költő, aki azonban új irodalmi fejlődés kezdetén áll, amikor nyelvet és stílust jóformán magának kell megteremtenie, aki nem kapcsolódhat hozzá őt megelőző, a művészi formát már jelentékeny fokig fejlesztett tradícióhoz, a nálánál kimondhatatlanul kisebb, de szerencsés korban élő, a kifejezőkészségnek minden tökélyével, a technikának minden segítségével fölényesen dolgozó, klasszikus kultúrának tetején álló, minden ízében megművelt, csiszolt, kész költőtől tanulhat. Mert ez Dante viszonya Vergiliushoz, semmi más. Ha Dante helyzete egyetlen a világirodalomban, ha föléje emelkedett minden költészetnek, amely előtte volt - akkor az olasz nemzeti irodalomban való megjelenését meg egyenesen csodaszámba vehetni: a kezdet kezdetén, minden irodalomtörténeti evolúció-teória gúnyjára, jóformán a semmiből, kezdetleges állapotban talált nyelven megadja az olasz irodalomnak azt a remekművet, melynek nagyságát ez az irodalom soha utána meg nem közelíti, amelynek magaslata akkor is sok volna neki, ha hosszú fejlődés, számtalan talentum és zseni kultúrmunkája után érte volna el. Vele megszületik s egyúttal kulminál az olasz költészet; s az olasz nyelv, ha nem vele születik is, de az ő keze alatt válik mindennek kifejezésére alkalmas, nagy szépségekben gazdag nyelvvé, amelynek erejét a későbbi nyelv - mely simább és ment Dante erőszakosságaitól - szintén sohasem fogja elérni. S ezzel jóformán mindent el is mondtunk Danténak az olasz irodalomban való helyzetéről - a többi már csak irodalomtörténeti részletkérdés, alkalmas Dante költészetében ennek vagy annak a motívumnak históriai megvilágítására, de a végső, históriailag meg nem oldható tény marad e költészet egészének csak a zsenivel, a személyiséggel megmagyarázható unikum volta. A költészet az újra támadó vallásos élettel születik meg Olaszországban, nevezetesen a franciskanizmussal, amellyel némiképp új éra veszi kezdetét. Ehhez járult a filozófiának a két új renddel, a dominikánussal és franciskánussal való nagyszerű föllendülése, amely filozófia, hogy minden szárazsága, skolasztikussága mellett az eleven vallásos életnek s vele a költészetnek mennyi csíráját rejtette magában, bizonyítják Dante mellett a nagy német misztikusok. Hogy oly hatalmas szisztéma s oly igazi filozófia, mint Szent Tamásé, volt az, amelyet a költészetnek s a misztikus életnek fölül kellett múlnia, tette lehetővé e kettőnek a megelőző időket messze meghaladó fölemelkedését, tisztaságát, univerzális jelentőségét. E nélkül a vallásos újjászületés nélkül a Divina Commedia meg sem születhetett 214