Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

föllázad minden ellen, ami olyannyira „emberi", gyötri és megveti magát, s belőle, a magában érzett feneketlen nyomorúságokból és meghasonlásból, mint vulkánból a láng, kicsap a vágy az egész emberiség meggyógyítására és átformálására - a nagy kétségbeesés, a nagy „vagy-vagy", a magát a semmibe kivető szent nagyot akarás. Ahol ilyen tüzek égnek, ott a filológia lángja ijedten meglapul. Az idő tájt, hogy Baselbe ment, Nietzsche napról napra nőtt kifelé a szakbeli filológiából, a száraz tudománnyal szemben az élet követelte benne jogait - éltetni akart ő is, lelket oltani mindenbe, amihez nyúl. Úgy fogta meg a filológiát, mint tán még senki sem - háromfelől: a história és kultúra problémáit akarta megoldani vele, filozófiává avatni és művészettel művelni. Hamar a maga lábára állt filológiai dolgokban. Már diákkorában szkeptikusan és kritikával nézte saját mesterségét, s a későbbi értékfelforgató gesztusával vetette föl a kérdést: vajon a filológia mai céljai megérik-e, hogy az ember életét s szellemi erőit rááldozza? Felemelni és megnemesíteni a filológiát - érdemes cél. Gyűlölte a szóbogarászást, azt a filológiát, mely nem szolgálja a haladást, nem tud magának megfelelő feladatokat kitűzni. A tudománynak a jelenkori ember törekvéseihez kell közelednie - a kérődzés szűnjék meg. Az ókornak vérré kell válnia bennünk, eleven energiává, élő értékké. A tudománynál fontosabb - az élet, s az ember, ha vannak fölösleges szellemi erői, csak akkor gondolhat az emberiség szükségleteire, mikor egyéni szükségleteit már kielégítette. Ennek ellenkezője kegyetlenség és barbárság. Megjegyzendő azonban, hogy Nietzsche nem magát a filológiát ítélte el, hanem a nyelvészkedő kézművességet, a lelketlen, gondolatlan, malomtaposó napszámos munkát, mely elsorvasztja bennünk a hajlamot, hogy valami nagyobb egészet átfogjunk tekintetünkkel, messzibe néző szempontokat szálljunk meg, s egyáltalán életbevágó problémákat akarjunk és tudjunk fölvetni. Az ócskász szakmány-filológusok mind szűkebbre szorítják a határt az ember szellemi és lelki tevékenysége körül. Ők a filozófiához való viszonyukra nézve egyenesen a vulgushoz

5 tartoznak. Nietzschének célja pedig, hogy filozófiával oltsa be a filológiát, hogy egyáltalán minden filológiai tevékenységet filozófiai világnézettel foglaljon egybe és tartson össze. Mi művelte eddig a legnagyobb dolgokat a filológiában? A költői erő s az alkotó ösztön. A legnagyobb befolyást néhány szép tévedés érte el. S vajon hol van értelme és értéke a filológiának, hol hat termékenyen, hol éli az egyetemes élet teljét? Ahol tanulmányai az általános emberibe kapcsolódnak, ahol a szó-tudósság apró érdekességeitől az emberiség nagy érdekeiig tud fölszárnyalni. Legszebb diadala az összehasonlító nyelvészet, az új és mérhetetlen filozófiai távlattal, melyet nyitott. Nietzsche ekképp keresi meg helyét a filológiában s a filológiával szemben - mint költő és filozófus. S abban az évben, mikor Baselbe megy nyelvészetet tanítani, jegyzi föl magáról: talán nem is tartozom a specifikus nyelvészek közé. Sajátságos helyzetében átérezte szerepének jelentőségét, mit a nyelvészetnek filozófiává emelése adott neki, s büszke öntudattal érezte magát abba a kicsiny elit társaságba tartozónak, mely művészi lélekkel gyönyörködik a görögök formavilágán, s abba a még kisebbe, amely szerint az ókor gondolkodói még nem gondoltak mindent egészen végig, s róluk még nem mondták ki az utolsó szót. Nietzschében ekképp kerekedik a nyelvész fölé a filozófus, hogy azután mindvégig fölül is maradjon. Ehhez a kettősséghez még egy harmadik mivoltának kellett 19