Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
letes méltatását vagy éppen bírálatát, amely nálunk csaknem egészen ismeretlen. Régi műtárgyak árverezésére van ugyan egy vállalatunk, de ezt most nem akarjuk bolygatni. Régi könyvekre pedig egy sincs. Sajnos itt még abuzusokról sem lehet beszélni, miután uzusok nincsenek. S az egész magyar könyvpiac, úgy a gyűjtők, mint bizonyosan a jobb antikváriusok is, károsan érzik ennek a hiánynak a hátrányait. Mert hogy az aukció intézménye mindkét félre, vevőre és eladóra egyaránt, milyen előnyös volna nálunk is, azt könnyű belátni. Hogy a speciálisan régi könyvekkel, szóval rarákkal kereskedő antikváriusság oly nehezen tud nálunk differenciálódni, annak egyik oka éppen az aukció hiányában rejlik. Mert nálunk még ritkábban, mint másutt, jut hozzá az antikvárius bizonyos egységes gyűjtői szempontból összeszerzett könyvek hagyatékához; ha egész hagyatékot vesz át, ez legtöbbnyire olyan, melynek csak valamelyik, olykor igen kis része bír igazán antikvárius értékkel és számíthat a komoly gyűjtők figyelmére. De a kevés jó érdekében a sok fölöslegeset is át kell vennie. Az aukció lehetővé tenné a kiválasztást a legkülönbözőbb fajtájú antikváriusok és a legkülönbözőbb érdeklődési irányú közönség számára. Másfelől a gyűjtők - s ide értjük nemcsak a közönség egyes tagjait, hanem az olyan antikváriusokat is, akik valamilyen speciális gyűjteményük kiegészítésén fáradoznak okos üzleti politikával - nem lennének úgy kiszolgáltatva egyes antikváriusok önkényének, mint manap. Hogy most milyen visszás a helyzet, hogy valamely, esetleg nem nagyon értékes könyv ára mily könnyen felszökik, mihelyt valaki „keresi", hogy egyik-másik antikvárius mennyire a saját egyéni ízlése vagy igényei szerint jár el, azt csak az tudja igazán, aki nálunk régi könyveket csakugyan „keresett". Igaz, hogy nálunk a régi könyvek, különösen a magyarok, módfelett ritkák. De ennek is egyik legfőbb oka az aukció hiánya. A gyűjteményén, vagy annak egyik részén túladni akaró gyűjtő, illetőleg örökösei, ma teljesen ki van szolgáltatva az antikvárius ítéletének; ezzel szemben pedig a közönség gyakran annyira bizalmatlan, hogy csak nagynehezen, sokszor végszükség esetén szánja rá magát, hogy holmiját az antikváriusnak adja el. Előbb minden lehetőt elkövet, hogy olyan vevőt találjon, aki nem kereskedő. Ami természetesen fölöttébb nehéz. Innen az amúgy is csekély számú régi magyarországi nyomtatványok bujkálása, következésképpen innen olykor aránytalanul magas áruk, vagy bizonyos műveknek elveszése a közre és kultúrára nézve. Ha az eladó közönség az árverező közvetítésével egyenesen a vevőközönséghez fordulhatna, mindez megváltoznék. Meg vagyunk győződve róla, hogy a régi könyvek forgalma az aukció révén jelentékenyen meghatványozódnék. Nemcsak az eladók, hanem a vevők száma is egyszeriben megnövekednék. Az aukció vonzó ereje s a kínálkozó lehetőségek kiszámíthatatlan mértékben fokoznák a vevőközönség vásárló kedvét. De a vevőközönség száma már csak azért is emelkednék, mert az egész ország lakosságából, sőt külföldi érdekeltekből toborzódnék, sokkal inkább, mint most, az egyes antikváriusok raktári katalógusai révén. Az eladó könnyebben szánná rá magát, hogy a tulajdonában lévő tárgyat piacra vigye, mert az aukció az eladási ügyletnek nemcsak leggyorsabb és legolcsóbb, hanem legbiztosabb lebonyolítása is: csak az aukció nyújthat neki garanciát arról, hogy az illető tárgyért megkapja az adott időben elérhető legmagasabb árat; a vevő is biztosabbnak érezné magát a szabad verseny alapján kialakuló árral szemben. Csak az aukció hozhatja meg az érdekeltek teljes kielégítését, amennyire ez egyáltalán lehetséges. 196
