Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

Végtelen nagy kár tehát, hogy évtizedek óta nem akadt nálunk vállalkozó, aki a könyvaukciók ügyét kézébe vegye. Éppen e szemle következő cikkéből, dr. Kremmer Dezső kutatásaiból

6 tudjuk meg, milyen nevezetes aukciók voltak Pest-Budán a 18. század utolsó éveiben. É régmúlt dolgok és Ivanics Zsigmondnak a múlt század harmincas-negyvenes éveiben rendezett könyvaukciói óta újabb kísérlet nem történt ezen a téren.* Mert az egyes könyvárverések, amelyek eddig előfordultak, nem voltak egymással semminemű üzleti összefüggésben, teljesen véletlenszerűek, s ezért a könyvpiacra hatástalanok voltak. Csak a könyvaukciónak meghonosítása és rendszeressé válása változtathat a rossz viszonyokon. S az ember csak azon csodálkozik, hogy még nem akadt vállalkozó erre az üzleti ágra. Pedig, hogy pusztán üzleti szempontból is milyen előnyös volna ez a vállalkozás, azt a külföldi példák eléggé bizonyítják. Ha nálunk az aukció intézménye s a belőle származó haszon nem érné is el a külföldi méreteket, elérhetné azt, ami amazoknak viszonylagosan megfelel. E sorok írója sok éven keresztül kísérte figyelemmel egy nem is olyan nagy városnak, Firenzének könyvárveréseit, és túlzás nélkül állíthatja, hogy egyetlen évszaknak (a téli 3-4 hónapnak) a Libreria Dante könyvárverésein lebonyoluló régi könyvforgalma fölér egész Magyarország tízévi forgalmával. Ha ezt a fokot nálunk nem lehetne is elérni, sem a velejáró üzleti hasznot, mégis el lehetne és el kellene érni azt, mely arányban áll a mi könyvállományunk tényleges méreteivel, továbbá az eladó- és a vevőközönség meghatványozható adó-vevő kedvével. így azonban, ahogy most vagyunk, a különbség teljesen aránytalan és nem alapul a kínálkozó körülmények kiaknázásának tényén. Ézen a kőkorszaki állapoton csak az ügyes üzletember segíthetne, aki a maga hasznával egy füst alatt a magyar kultúra hasznát is elkönyvelhetné. AZ ERZSÉBET-SZOBOR PÁLYÁZATA Távol az országtól, az utolsó években nem kísérhettem figyelemmel az olyan hazai „művészi" eseményeket, amilyenek a szoborpályázatok, s így most abban a kellemetlen helyzetben vagyok, hogy nem tudom, hányadik már ez az Erzsébet-szobor pályázat, de ha nem csalódom, a negyedik. Különben a szám mellékes ebben az esetben: ugyanígy lehetne a második vagy a negyvenedik. Mert semmiféle elvi és immanens ok sincs arra, hogy a számsor melyik jegyénél dőljön el az ilyen pályázatok sorsa. Hogy mégis milyen szempontok állítják meg egy bizonyos ponton a végtelenbe kifutó számtani haladványt, nehéz - de igen érdekes - volna megállapítani. Talán a páros vagy a páratlan számok iránt megnyilatkozó szimpátia? vagy hogy a bíráló bizottság egy szép napon megunja a dolgot és azt mondja: na, ebből elég volt, adjuk ki a megbízást valakinek és térjünk át más pályázatra? vagy valaki a bírálók közül, aki szenvedélyes híve a számtani haladvány folytatásának, a bizottság összeülése alkalmával történetesen beteg, nem kap idején értesítést vagy lakodalomba hivatalos, és gőz híján megáll a masina gyönyörű végtelen pályáján, akárcsak * Haraszti Károly: Magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem a múlt század első felében. Könyvtári Szemle, 1914. 78.1. 197