Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
nak katalógusok formájában való tudományos feldolgozását. Ezek között a katalógusok között ma már olyanok vannak, amelyek klasszikus számba mehetnek, s a tudományos kutatás céljaira egyenesen nélkülözhetetlenek. Létrejöttüket pedig kizárólag az árverés intézményének, szorosabban véve az ő nemzetközi jellégének köszönhetik. Az állandó jellegű, portékáival bármennyi ideig várakozó kereskedésnél szokásos katalógusból sohasem fejlődött volna ki ez alapjában véve üzleti segédeszköznek, a katalógusnak, az a határozottan tudományos és sokszor magas színvonala, amely kifejlődött az aukciók katalógusaiból. A régi műtárgyak és könyvek árverési vállalkozóját nemcsak az különbözteti meg a tömegcikkek árverezőjétől, hogy ő unicákat vagy rarákat visz piacra, hanem elsősorban az is, hogy szakértőnek, mégpedig alaposan képzett szakértőnek kell lennie; s ha a katalógus készítését nem maga végzi is, hanem rábízza a hivatásos műtörténeti íróra, úgy a leltározás alá kerülő anyag, mint a leltározás tudományos részét végző szakember kiválasztásában a maga szakértelmére és tapasztalataira kénytelen támaszkodni. Csak a nagy szaktudással bíró kereskedő tevékenysége hozhatta létre a katalógus formájában föllépő tudományos szakirodalmat, melynek nem ő a közvetlen szerzője. A katalógusok révén úgy a nagyközönség, mint a világ minden részén elszórtan élő kutatók olyan műtárgyak tudományos megismerésére tesznek szert, amelyekhez különben alig, vagy csak kivételesen és nehézségek árán jutnának. Még közelebbről meghatározódik az árverésnek s vele a katalógusnak a tudományra való jelentősége, amikor pl. egy-egy művésznek, tudósnak vagy írónak hagyatékáról van szó. Az ilyen hagyatékok, hogyha antikvárius kezére kerülnek, rendesen más, hozzájuk nem tartozó tárgyakkal összekeveredve szerepelnek a katalóguson, nagyrészt ilyenformán: X Y műtárgyai vagy könyvei és más hagyatékokból való műtárgyak stb. A katalógus homlokán díszelgő név többnyire csak arra való, hogy más, idegen holmikat az előkelő származás illúziójával vagy nimbuszával lásson el. Hogy mi tartozik csakugyan a megnevezett hagyatékba, mi nem, azt a katalógust olvasó idegen soha ki nem hámozhatja. Ezzel kiesik a kutató kezéből tudományos munkájának egyik fontos eszköze: a műtárgyak provenienciájának 4 biztos ismerete. Másrészről, amikor olyan művész, tudós vagy író hagyatékáról van szó, aki maga is tudományos kutatás tárgyává válik, hagyatékának idegen tárgyakkal való összeleltározásával egyszer s mindenkorra megszűnik a lehetősége annak, hogy az illető közvetlen környezetéről, művészi vagy tudományos érdeklődésének irányairól, munkálkodásának segédeszközeiről stb. egészen tiszta, konkrét adatokkal kiegészíthető képet alkothassunk. Ellenkezőleg, az összekeverés folytán ez az adatmatéria csak félreértésekre és önkényes értelmezésekre adhat alkalmat. Ezen az abúzuson 5 csak az aukció segíthet, amely a hagyatékot heterogén elemektől menten viszi a nyilvánosság elé. Ezzel nemcsak a tudománynak tesz szolgálatot, hanem a hagyatékozó emlékét és az örökösök piétitását is megóvja attól a kalmárszellemtől, amely a tekintélyes vagy nagy neveket a maga céljaira akarja kihasználni. Sajnos e tekintetben az aukció sem egészen mentes az antikváriusok megrögzött hibájától, s ugyanabba gyakran beleesik, de egyre jobban érvényesül benne az egészséges törekvés ezen abuzus megszüntetésére. Teljes megszűnése pedig csak tőle várható. De még jónéhány oldalon folytathatnók az aukció előnyeinek és átmeneti jellegű hibáinak felsorolását, ha nem tartanok időszerűtlennek egy olyan intézmény rész195
