Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

elárverezését; így pl. Angliában, vagy az antikváriusság klasszikus hazájában, Franciaországban, ugyanazok a vállalkozók a hét bizonyos napjain régi műtárgyakat és könyveket, míg másokon mindenféle modern közhasználati cikkeket visznek az árverésre egybegyűlt közönség elé. Pedig - és ezt sem kellene külön hangsúlyozni - a kétfajta aukció között olyan nagy a különbség, hogy valósággal ellentétnek is beillik. A modern cikkek árverése olyan tárgyakat vet piacra, amelyekből számtalan hasonló és azonos van; ezáltal az ilyen árverés, különösen pl. amikor egyik termelő városból spekulatív célzattal óriási mértékben átvándorolnak a cikkek egy másik termelő városba, nemcsak hogy nem fejezi ki az illető cikkek reális piaci értékét az eladási helyen, hanem a mesterségesen fokozott kínálat révén hosszabb-rövidebb időre bénítólag is hathat az illető város termelési képességére. Az ilyen visszaélés aztán méltán kelthet féltékenységet, sőt jogos és kíméletlen reakciót a tisztességes kereskedelem világában. A régi műtárgyak és könyvek aukciója azonban nem kerülhet ilyen helyzetbe, és így nem szolgál rá a másik fajta aukciót illető kifogásokra, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem ezer meg ezer példányban gyártott és újra gyártható cikkekkel, hanem kizárólag unica

2 -kkal, vagy rara

3 -kkal dolgozik. Az eladóknak egymás közt való, árleszorító piszkos konkurenciájára tehát itt nem kerülhet sor, sem bármiféle termelésnek megbénítására. Ami itt piacra kerül, csak egyszer (régi műtárgyak) vagy csak nagy ritkán (régi könyvek) kerül oda, ha egyszer gazdára akadt, semmiféle más tárgy az árverésen nem helyettesítheti, s ha egyszer lekerült a piacról, távol marad tőle mindaddig, amíg változott körülmények, megváltozott időben oda újra vissza nem hozzák. Az ára tehát kizárólag attól függ, hogy egymagában és önmagában milyen értéket képvisel a vevőközönség számára. A közönségnek ez az ármegállapító jelentősége pedig olyan döntő módon érvényesül, hogy elhatározó befolyást gyakorol az állandó jellegű kereskedelem napi áraira, nem pedig fordítva. Olyan helyeken, ahol az aukció intézménye meghonosodott, a kereskedő hiába szabja meg a maga műtárgyainak árát saját számítása vagy éppen önkénye szerint, ha egyszer a közönség másként ítélt. A kereskedő kénytelen a közönség ítéletéhez alkalmazkodni, ha pedig szembehelyezkedik vele, nemcsak hogy nem fejezi ki áraival az illető cikkek valamely adott időben képviselt értékét, hanem bizonyos időre legalább, lemond értékesítésükről is. Az értékmegállapítás mellett ebben gyökerezik az aukciónak nagy árszabályozó hivatása. Ez már magában, miután nagyrészben a közönség művészi és kulturális igényei kielégítésének lehetőségeiről van szó közvetlen vagy közvetett úton (múzeumok és könyvtárak révén), olyan kulturális jelentőséget biztosít a kereskedelem egyik formájának, az aukciónak, amely páratlan a maga nemében. Ehhez számos egyéb körülmény járul. Az egyik, mely üzletileg különösen az eladóra nézve előnyös, az aukció kiválóan nemzetközi jellege. A műtárgyat árverésre bocsátó fél koránt sincs bizonyos város közönsége kizárólagos ítéletének vagy önkényének alávetve. Módjában áll jóformán az egész világ bizonyos irányú vevőinek informálása a katalógus leíró szövegével és reprodukciós anyagával, úgyhogy ha ez irányban megtett mindent, amit tennie kellett, egészen nyugodt lehet afelől, hogy árverésre kerülő tárgya el fogja érni a legmagasabb árat, amit abban a pillanatban a nemzetközi világpiacon elérhet. A legjobb eladási lehetőségre való törekvés szükségképpen vonta maga után a régi műtárgyak és könyvek árverésre kerülő anyagá194