Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

iránt viseltetett, megakadályozta abban, hogy naturalisztikus motívumait monumentálissá fejlessze; extrém naturalizmusát nem tudta az antik ideálnak megfelelő nyugodt, befejezett, végérvényes kompozícióval felülmúlni; hátat kellett fordítania amannak, hogy emezt megvalósíthassa. Legszebb dolgait akkor alkotta, mikor ez legjobban sikerült neki. Donatello nem oldotta meg a maga problémáját, amely egyúttal koráé is volt. Megoldotta helyette idősebb kortársa, a sienai Jacopo della Quercia, sienai és bolognai reliefjein; Masaccio a Brancacci kápolnában; Michelangelo Mózesében s a Sixtina prófétáiban; Dürer müncheni evangélistáin. A renaissance művészetének sorsa függött ennek a problémának megoldásától. Mint ahogy függ a mai művészeté! Donatello problémája megismétlődik mindannyiszor, ahányszor a l'art pour l'art elve, a tartalomnak és formának elválása s az önmagáért való naturalizmus zsákutcába juttatja a művészetet. Csak a tartalomnak olyanfajta komolyanvevése, amely a görögöket, Michelangelót, Dürert, Rembrandtot jellemzi, válthat meg az üres formalizmustól. A művészet tartalma nemcsak az ad hoc „szüzsé", hanem a világnézet, amelyben minden szüzsé fogan. A stílust követelő világnézet a természet minden jelenségét áthatja és monumentálissá teszi. Cézanne csendéletei olyanok, mint a görög atléták, amelyek istenekhez hasonlítanak. RÓMAI LEVÉL Kedves szerkesztő úr. Ön azt kívánja tőlem, hogy az olaszországi művészi eseményekről recenziókat küldjek a Kéve Könyve számára. Mondhatom, sohasem ejtettek nagyobb zavarba, mint Ön szíves szavaival. Ha a Magyar Harcászati Közlöny arra szólítana fel, hogy az olasz-kínai háborúról írjak tudósításokat, zavarom akkor se lehetne nagyobb. Hol az a háború? Én békén élek itt a Tiber partján, az örökké csendes morgue

1 -gal szemben és nem hallom az ágyúk dörgését. Hol vannak a művészi események? Valahol lenniök kell nekik, ha Ön tudakozódik róluk. Hat esztendeje várok rájuk birkatürelemmel, de még nem találkoztam velük. Hat esztendő alatt láttam jó néhány kiállítást, de ha Ön azt kívánná tőlem, foglaljam össze benyomásaimat a modern olasz... művészetről, a Mouret abbé öreg nihilistájának gesztusával kellene felelnem, amellyel a horizonton végiglegyintett: il n'y a rien, rien, rien.

2 Ön bizonyosan azt hiszi, hogy túlzok. Ön bizonyosan lehetetlennek tartja, hogy olyan országban, amelyben harmincmillió lélek és tízmillió festő-szobrász lakik, ne legyen legalább egy ember, aki művészetet csinál. Ön még hisz a kivételekben. Hogyan, éppen Itáliában, a művészet megszentelt földén, ahol az ember lépten-nyomon szebbnél szebb dolgokkal találkozik, ahol a művészi produkálás erkölcsi kötelesség, ne történjék ma semmi? Hogy lehet - kiáltanak fel az elképedt idegenek - itt, ahol csak rá kellene nézni a régi dolgokra s belőlük tanulni, olyan szörnyűségekkel elcsúfítani a Capitoliumot, mint a Viktor Emanuel-emlékmű? Jó, ne csináljanak semmi újat, semmi eredetit, de legalább olyat, ami nem ízléstelen, nem hánytató. Az ember a jó és becsületes akadémiához fohászkodik, mint megváltóhoz! Babona, kedves szerkesztő úr, babona. A régit csak az látja és csak az tud tanulni belőle, aki magától is képes valamire. A jó és becsületes akadémia pe191