Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
ba ily módon vérszegény és árnyszerű alakok kerültek. A hatás olyan, mint mikor akrobaták nagy erőkifejtés megjátszásával üres golyókat emelgetnek. Művészi illúzió helyett olcsó ámítás. Ellentét, mely soha egységgé nem válhat. Két olyan elem egymás mellett, amely egymást kizárja, sőt komikussá teszi. A beuroniak műveire az analógiát nem az egyiptomi s a korai görög művészetben találjuk meg, hanem a görög művészetnek ebben a kései visszafordulásában. Melynek neve nem archaizmus és stílus, hanem archaizálás és eklekticizmus. IV. Fölöslegesnek tartom a beuroniakat az eklekticizmus vádjával illetni, amiért sok, főként díszítő motívumot vesznek át más művészetekből, nevezetesen az egyiptomiból. Hisz ezt a vak is látja. Ám minden művészetnek joga onnan venni motívumait, ahonnan akarja, különösen ha a maga képére átalakítja őket. Hogy a beuroniaknak ez mennyiben sikerült, szintén nem bolygatom. Fontosabbnak tartom művészetük szellemének eklektikus voltára utalnom, a benső ellentmondásra, mellyel e művészet önmagát cáfolja és reménytelenné teszi. A művészetnek csak úgy van módja a természet fölülmúlására, hogy nyíltan fölveszi vele a harcot; csak akkor bánhat vele szuverénül, ha minden ízében meghódította. Tehát nem úgy, hogy fölényesen elmegy mellette és negligálja hatásának forrásait, mert ekképp - csupán saját erőit ismerve, amazéit nem - könnyen alól maradhat. Monumentális stílusok ott jönnek létre, ahol állandó a küzdelem természet és művészet között, s ahol az elsőnek mind alaposabb ismerete a másodikra a mind szigorúbb törvényű megformálás föladatát rója. A stílus mindig ennek a tenziónak 26 eredménye, ahol a művészet megszorító, centripetális erejének annál nagyobbnak kell lennie, minél nagyobb a természeti motívum széjjelfeszítő, centrifugális ereje. így jön létre és így fejlődik az, amit egyiptomi vagy görög stílusnak nevezünk, s amit az egyes tárgyaktól eltekintve, absztrakté is számba vehetünk. A stílusban ebben az elvonatkoztatott tényezőben - van letéve egyes művészetek kánonja, így a Polykleitosé. Az ilyen kánon azonban mégsem lehet organon 2 7 és nem hozhatja létre önmagából konkrét motívumának elemeit, amelyekre alkalmaztatik. Mint ahogy a kauzalitás törvényéből a tapasztalat nélkül, tehát a priori nem hámozhatjuk ki valamely okozati összefüggés konkrét elemeit. Ilyesmire csak az úgynevezett „intellektuelle Anschauung" 2 8 volna képes, amellyel nem rendelkezünk. A beuroniak kánonja az „intellektuelle Anschauung" szerepének betöltésére vállalkozik. Mivel ez metafizikai lehetetlenség, kénytelen szintén a tapasztalathoz nyúlni, csakhogy - az apriorisztikus konstrukció látszatának kedvéért - óvatosan, csak féíig-meddig teszi ezt. Ezért nincs arányban és egyensúlyban alakjainak külső stilizáltsága és szigorúsága belső erejükkel és konstrukciójukkal. Végső céljuk mégiscsak a régi művészetek monumentalitása és örökkévalóság-jellege. De ez csak a föntebb említett tenzió révén érhető el. Ennek hiányában kénytelenek lépten-nyomon megalkudni, a természetnek engedményeket tenni, s így jön létre az az eklekticizmus, melynek karaktere a különböző fokú természeti elemek s a stílus keveredéséből alakul ki. Ez az a belső eklekticizmus, melyet a különböző természeti elemeknek a stílushoz 181
