Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

34 ember is tudja, hogy Petőfi a nemzet legnagyobb dalosa, a nemzet szabadságának legnagyobb, legcsodálatosabb hőse és mártírja volt, és ez a kávéház, melyre öles, fehér betűkkel van odamázolva a szent, a legcsodálatosabb ember neve, az erkölcsi nyomorúság, a prostitúció, a bűn melegágya. Lehetetlen, hogy volna ember Nagy becskereken, aki ennek a kávéháznak a missziójával és jelentőségével nincs tisztában, és szinte lehetetlen elképzelni, hogy eddig még nem akadt ember, aki fölemelte volna szavát ez ellen a bűn, szentségtelenítés, egy nagy névnek bűnös meggyalázása ellen. Horvát testvéreink Zágrábban azzal szórakoznak,hogy a magyar zászlót, ahol csak tehetik, letépik, és sárba tiporják. Elvégre ők horvátok, s ez az előjoguk megvan. Ám tegyék — az ő lelkük ön szárad. Zászlónk van sok, s a magyar eszme sem szenved attól, ha néhány utcai csavargónak nem tetszik a három szín. De Petőfink csak egy van, csak egy magyar emberünk, akiről az egész világ tud. Akit még az osztrákok és a horvátok is nagyra becsülnek — ha eltűrjük, hogy ezt a nevet magyar városban letépjék arról a magas piedesztálról, melyet az egész világ csodálata emelt, és beietiporják a bűn pokolsarába, akkor ne kívánjunk tiszteletet a magyar névnek és a magyar nemzet nagyjainak. És nem túlzás, hogy azt a helyet a bűn fészkének nevezzük. Nem mi mondjuk, tudja azt minden ember. S hogy nyíltan hirdetjük, annak csak az az oka, hogy minden ember meg van győződve erről a tényről, de nyugodtan tűri azt a merényletet, melyet ott az erkölcs ellen elkövetnek. A város fiatalsága abban a kávéházban tanulja meg a bűnt és a romlást, és ott lép arra az útra, mely a testi és erkölcsi süllyedés felé vezet. A bűn természetesen itt is szép lányokkal fegyverkezik föl. Ezzel a fegyverrel keresi az áldozatait — és ezzel védi is magát. Egy csomó szeparé és leány áll ott a mulató vendégek rendelkezésére. S hogy milyen múlatás megy ott végbe, arra elrettentő példa a szegény Balla Róza ösmeretes esete. Odacsábították ezt a fiatal és szép leányt, s másfél év múlva betegen vitték a kórházba. Hogy nem a kávétól lett beteg, arról mindenki meg lehet győződve. És ezt mindenki tudja, mindenki ösmeri. Megbocsáthatlan mulasztást követ el az, aki ez ellen tehet valamit, és nyugodtan tűri annak a kéjenctanyának a manipulációit. És megbocsáthatatlan mulasztást követ el, ha elnézi, hogy Petőfinek a neve egy ilyen háznak a fölírása, a neve legyen. Petőfi neve — a bűn homlokán! Még gondolatnak is visszataszító és lealjasító. Hát nevezzék el azt a kávéházat Zöld Struccnak, Három Hölgynek vagy ha már annyira van, Mintakávéháznak — de ne írják rá Petőfi nevét! Nem tudjuk, mi a hihetetlenebb, a közöny, mely ezt eltűri, vagy a vakmerőség, mely ezt a nevet odaírta. De akárhogy is áll a dolog, ne tűrjük tovább. Önmagunkat alázzuk meg, ha eltűrjük, hogy azt, ami nekünk nagy és szent, megbecstelenítsék. Követeljük, hogy azt a nevet vegyék le onnan, amely nem odavaló. Akkor nem bánjuk, ha orgiákat csapnak is ott a bűnnek — az a hatóság dolga, és az tudni fogja a kötelességét. De ne tűrjük tovább, hogy a Petőfi név legyen cégére ennek a bűntanyának.