Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

35 PETŐFI Forrongás volt az országban. És a forrongásba csodálatos moraj vegyült bele: hasonlított a lánccsörgéshez. Az emberek összegyűltek a kávéházakban és tereken, s a hazára esküdtek. Egy ilyen gyülekezetben megjelent egyszer egy sápadt ember, arca beesett volt, és a szeme csodálatos tűzben égett. Akik látták, azt mondták rá, hogy költő, s a poéták mint kollégájukat üdvözölték. És az ember fölugrott egy asztalra, arca kigyúlt, és szólni kezdett a néphez: — Egy szebb országból jövök hozzátok. Abból az országból, ahol az álmok már valóra váltak. Az asszonyok haja sötétebb a ti éjjeleteknél, és szeme ragyogóbb csillagaitoknál. És a szabadság, amiért ti siránkoztok, már rég megvan ott, s nincs rabszolga egy sem az országban. Még a királyok is szabad emberek lettek — amióta nincsenek. A költők abban az országban közelebb vannak az Istenhez, s hangjuk oly csodálatos, hogy ha ti meghallanátok, a halálba rohanva is dalolnátok az ő dalaikat... Nagyobbak százszor, mint a ti dalnokaitok, akiknek szava elvesz a pusztában ... A tömeg lelkesedéssel hallgatta a költőt, s egy jámbor ember a nép közül azt mondta a mellette állónak: Eljött a Krisztus, hogy elhozza nekünk az ő országát! De a poéták éktelen zsivajban törtek ki. Szidalmakkal dobálták meg őt, s le akarták tépni az emelvényről. A tömeg egy része is halált kiáltott rá, s a költő érezhette, hogy a poéták szava itt is erős. De nem menekült előlük. Harsány hangon kiáltotta feléjük, hogy elkövetkezett a megpróbáltatások, a küzdelem ideje. S a tömegnek az a része, amely hitt benne, követte az új Krisztust, mert azt hitték, hogy ő támadott fel, és szól hozzájuk. És az új költő elment a harcba, s a hívők követték. Ö kereste a halált, mert meg akart halni a hazáért. A rajongók lelkesedve suttogták: — Az új Krisztus megy a keresztfára, amelyet eddig olyan büszkén viselt. S a keresztet is ő maga faragta. A gúnyolódok pedig kinevették őket. És a költő elesett a csatatéren, a paripák keresztülvágtattak vergődő testén, de ő még akkor is lelkesítette a népet harci dalaival. A holttestét nem találták meg, s mindenki azt hitte, hogy még él. Türelemmel várták a Krisztust és az ő országát. De az a Krisztus nem támadt föl másodszor. Nem jött el többé, mert eltemették a halhatatlant a névtelenekkel. A hívők az utolsó pillanatig kitartottak hitükben. Csak akkor oszlott el a hitük, mikor megtudták, hogy az asszony, a költő felesége, akit oly csodálatos rajongással szeretett, máshoz ment férjhez. A gúnyolódok diadallal kiáltották: — íme a Krisztus, akihez hűtlen lett a Magdolnája! A hívők keresték a holtat, de nem találták. De bíztak az országában, hogy el fog jönni. Ha a nagy költő nevét hallották, lelkesedés szállotta meg őket, és visszagondoltak a harcokra, melyeket ővele együtt vívtak — az új