Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
296 mek húzódnak meg, melyekkel olykor-olykor haraggal, valóságos gyűlölettel néz szét a környezetére. Ö a könyvtár legrongyosabb alakja. Rongyokban lóg le róla a ruha, a cipőjéből kilátszik a lába, soha sincs megborotválkozva, s általában olyan a külseje, mint a legutolsó koldusé vagy csavargóé. Lássuk ezt az embert is a könyvtáron kívül: egyik kaijával a széjjelmállott, írásokkal tömött fekete táskát szorította a hóna alatt; másik kezében kenyeret tartott, melyet ott majszolt az úton. Óriási nagy könyveket olvas, mégpedig franciául, németül, olaszul és angolul. Különösen sok angol könyv szokott az asztalán lenni. Nincs kizárva, hogy ez az öregember tömérdek tudományt hord magával állandóan öklelő koponyájában; emellett pedig olyan szánalmas alak, hogy megesik az ember szíve rajta. Meglátszik mindenén, hogy a szó szoros értelmében éhezik. Hanem a könyvtár legrongyosabb alakja egyúttal a legmegközelíthetetlenebb is; a legcsekélyebb közeledési vagy barátkozási szándék láttára villámokat lövellnek a szemei, s fogát vicsorítja, mint egy üldözött kutya, amelyik új bántalmaktól fél, vagy mint a fösvény, aki retteg, hogy megrabolják. Van sok olyan állandó látogatója a könyvtárnak, aki az ebédidőt, mely alatt a többi ember elszéled, átalussza a nagy karosszékben. Szépen lehajtják a fejüket az asztalra, vagy oldalt nekitámaszlják a szék kaijának, s csöndesen szundikálnak; valószínűleg ebédről álmodnak. Én legalább mindig így képzeltem. Mert ezek az emberek reggel kilenctől este hatig ülnek a helyükön, anélkül hogy egy falatot ennének. Valamiképpen mégis csak át kell élniök azt az illúziót, hogy ők ettek, ha másként nem, hát az álom segítségével. Van itt egy öreg bácsi, szintén a déli alvók közül, akire nézve úgy látszik egyáltalán nem létezik más idő, csak az, amikor a szomszédja, egy tizenhét éves, aranyszőke lány ott ül mellette. A leány rendesen két óra tájban szokott megjelenni, addig a gömbölyű, joviális képű, ősz öreg bácsi bosszantó flegmával bóbiskol a székén. Amint azonban a leány megjelenik, egyszerre megváltozik az öreg: folyton mosolyog, tréfálkozik, szüntelenül a leány körül van, számokat keres ki neki a katalógusban. És minden mozdulata csupa jóság, csupa kedvesség és kedély. Hanem milyen féltékeny, hogy vigyáz a lányra! Rájött, hogy mi néhányan szemmel tartjuk a leányt; az öreg azóta vasvillaszemeket mereszt reánk, s mindig úgy forgolódik a lány körül, hogy ne láthassuk. Fél, hogy megszöktetjük az ő királykisasszonyát, s akkor nagyon egyhangúak és gyászosak lennének napjai a könyvtárban. De csodálatosnál csodálatosabb alak valamennyi, aki állandó vendége a könyvtárnak. Mindegyiket átalakítja s egy kis humoros mázzal vonja be ez a folytonosan könyvek közt való élés. Mondom, itt érzi az ember, ebben a környezetben a könyv hatalmát. Elég széjjelnézni, hogy mozgó, eleven példákat lásson az ember; de egy kis idő múlva saját magát is megfigyelheti! ...