Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
272 lia... mindössze csak a kortinák recsegtek-ropogtak. De a kortinák nagyon re csegtek-ro pogtak. Maeterlincknek szerencséje, hogy még él. Élni különben is mindig nagy szerencse. Ö legalább nem fordul meg a síijában, mint Wilde, akit még mindig üldöz a balsors. Maeterlinck és Wilde több méternyire esik Murai Károlytól, 2 BirchPfeiffertől, 3 sőt Herczeg Ferenctől is, mint ahány milliméternyire Budapest Párizstól. A színészek akadémiája eddig nem bántotta a messze nyugatra fekvő boldogabb országok fiait, Wilde-ot és Maeterlincket, ellenben vígan tanította növendékeit Muraira, Birch-Pfeifferre és Herczeg Ferencre; most aztán egy hirtelen elhatározással kikezdte a gyanútlan Wilde-ot és Maeterlincket, ezeket az átkozott moderneket. Az akadémia nemcsak igyekszik, de tud is bosszút állni. Szeretem az olyan gyors elhatározást, mint a Molnár Lászlóé 4 volt: egy lapra föltenni mindent. De nyerni kell, nyerni muszáj, mert a vesztes nevetséges, de százszorosan az, ha 1906-ban rá akar tromfolni a modernekre az — akadémiában... Ilyen körülmények közt a nyerés életkérdés. A kis vesztes nevetséges, a nagy vesztes szánalmas. Ki tudja szeretni azt, akit szánnia kell? Szeretem a Molnár László római patríciusfejét és kemény magyar lelkét. Mind a kettő dacos és zsarnok. Egy napon eszébe jutott neki, vagy fülébe súgta valaki, hogy az akadémián a növendékeket a legmodernebb darabokban kell tanítani. Elővesz a polcról két darabot, ő maga lefordítja, igyekszik megérteni és megérthetővé tenni, meg is húzgálja, azután betanítja az elsőéves növendékeknek és kedves kis lányoknak, végül rendez — egy kis bábszínházban előadást bábúkkal. Maeterlinckből ő maga is alig érthetett többet, mint a növendékei; ez meglátszott a rendezésen, de meg nyomtatott bizonyságot is adott róla egy írásában. Wilde-ot megszelídítette, kihúzta belőle az erotikus méregfogakat. Nem való a magyarnak az üyesmi, mondja az egyenes és magyar lelkű, dekadenseket játszató, de a dekadenciához semmi tehetséggel sem bíró Molnár László, aki egyébként meg is írta, hogy a németeknek nálunk is ismeretes Salome-előadása nem való a magyarnak... Ott tudniillik Gertrúd Eysoldt játszotta, a legnagyobb német színésznő, Wilde-nak igen nagy megértője és a Salomének legtökéletesebb ábrázolója. Az, amit az akadémia bemutatott, minden volt, csak Salome nem. Lehet, hogy ez való a magyarnak, de hát akkor ott vagyunk, mint Murai Károllyal és Váradi Antallal... Molnár László patríciusfeje és kemény magyar lelke hajótörést szenvedett az ismeretlen, idegen vizeken. Csupa stüusdaraboknak, mint a L'intruse és a Salome, mégsem lehet büntetlenül ilyen stíltelen rendezésben lejátszódniok. Aligha volt szombat este az Urániában valaki, aki így szólt volna: lám, lám, mégiscsak jó volt ide eljönni, mert itt megláttam azt, hogy kell rendezni és előadni a modern irodalom gyöngyeit. — Azt hiszem, nem szólt így senki, sem a karzaton, sem az igazgató úr páholyában.
