Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

208 azon, hogy az emberek azt gondolják, hogy ő egyedül van a szobában, s mosolyog, amikor látogatója akad, s csakis őt kérdi: hogy van, Jammes úr? ... A Rippl-Rónai képein ugyanígy nincsenek egyedül a barna hajú, különös, érdekes, szép arcú nő, mellette a Pia esek bácsi, aki vagy pipál és kártyázik, vagy mélán és elégülten néz maga elé; minden ami körülöttük van, a ruha, a színes kendő a nőn, a virágos szőnyeg a földön, a sarokban meghúzódó szekrény, a virágok az asztalon s az ablak, mely mint valami átlátszó szem, bocsátja át magán a nap tekintetét, mindez együtt él, együtt lélegzik, együtt piheg, mintha egyetlen testnek volnának részei. A fehér falak közé zárt bágyadt levegőt a színeknek zsongó melódiája tölti be, s a halk csend, mely mégis annyi rezgéssel van teli, meglepi, körülsimogatja a művész virrasztó és feszült lelkét. A természetet nem kevesebb szeretettel nézi, mint az otthonát. Hisz a természet is az övé. Az övé, amint megszereti, amint hozzáforr a lelke valamelyik részéhez, hogy azon keresztül az egész nagy mindenség ritmusát és életét érezze meg. Oly üdén, frissen és naivan látja, mintha először látná minden alkalommal a zöld rétet s a kék eget, mintha először nézne bele a napsütés tüzébe, a mező csodálatos színpompájába. Nem probléma, nem jóbarát, nem ellenség neki a természet — gyönyörűség, váratlan és új gyönyörűség, mely kifogyhatatlan, káprázatos és örökkön új. Nem küzd érte, nem keseredik el kudarcán, nem igyekszik meglesni és meglopni, rajtakapni, nem akarja utánozni, nem akar uralkodni fölötte, és alája sem rendeli magát: mikor ketten, a természet meg ő együtt vannak, akkor csak megnyüatkozásról, gyönyörrel teli intim, a tavaszi levegő üdeségétől és frisseségétől áthatott természet és művésziélek megnyüatkozásáról lehet szó. A természetnek egy darabja neki az ember. A magános vagy a csoportokban lévő ember, az egész testével élő ember vagy amelyiknek csak a feje kell neki, az arcának a formáival s a benső élettel, mely a formákból árad. A mozgó emberi test maga e mozgás, olyan, mint a szélben hajló fa; a dolgozó emberi test maga a munka, a feszülő energia, mely ezer meg ezer formát bont ki az anyagon; a testével élő ember eleven vonal, eleven színfolt, melynek helyzete és értéke szorosan összefügg mindazzal, ami körülveszi; ha kaiját emeli, teljesen megváltozik a helyzet képe, s egész sereg új forma fejlődik ki az ember szeme láttára; az emberi fej, az arc, az más; több van benne a test dinamikájánál, több van benne színeknél és formáknál: a színek és formák közt az arcon található meg az út, mely a lélekhez vezet, melyen le lehet jutni az ember mélységeire; egy-egy magános fej megint olyan nagy és elementáris megnyüatkozás, mint a titkait odakínáló nagy természet. Rippl-Rónai művészetének gazdag a skálája, végigmegy a természet, az otthon, a körötte élő emberek megszámlálhatatlan festői témáján. A művészetét impresszionizmusnak hívják, s az is, csakhogy nem abban az értelemben, amit ez a szó jelent; amit az impresszionizmus fogalma jelent a művészetben, úgy már igen. Benyomások — persze hogy benyomások. De ezzel nincs megmondva semmi. Impresszionista természet — ezzel még ke-