Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

202 Színház burgszínhází hazug és üres stílusformái közé, az öblös hangok, a veszedelmesen forgó karok közé néhány szürke ember tévedt a művészi alkotás nemes és nagy hivatásával. Térfoglalásuk a művészet térfoglalása a terméketlenné vált száraz és magtalan földön. Művészetük egyszerű és igaz; szerencsére erővel is teljes, szívós és öntudatos, s elsősorban erejének és öntudatának köszönheti, ha a mi körülményeink között, a hangkáoszban és a hadonászások közt győztesen tudja meghódítani magának az egész teret, amely megilleti. III. Suzanne Després-t egyforma lelkesedéssel fogadta a közönség és a kritika Budapesten. A kritika versenyzett a hódolásban s azt kiáltotta Després művészetéről: egyszerű! egyszerű! egyszerű! A kritika azt sem kereste, mennyi az egyszerűség a művészetben, és mennyi a művészet az egyszerűségben, megelégedett azzal, hogy a Després művészete: egyszerűség. És módfölött rajongott az egyszerűségért. Ugyanazok az Alexander, Ábrányi, Keszler, Porzsolt

1 és a többi urak, akik a mi színházainkban a legkevésbé egyszerű, a leglármásabb, a legtehetetlenebb, a legüresebb színészekért lelkesednek, ugyanezek az urak megértették, méltányolták, ünnepelték a Després egyszerűségét úgy kritikáikban, mint a színházban, ahol a parterre közepén csoportosulva véresre tapsolták tenyereiket. Ugyanazok az urak, akik a mi színészeink közt vagy szóra sem méltatják, vagy pedig olyan szóra, amiben nincs köszönet, az igazság és egyszerűség nagy művészeit. Ugyanazok az urak, akik a fejlődést üdvözlik Després-ben, akik az egyszerűséget ajánlják a közönségnek Després-vel, kerékkötői a fejlődésnek a mi színészetünkben, s egy hamis és hazug művészet pártolását szuggerálják a közönségbe. Segítségére sietnek ennek a kevés eszközzel, túl finom és túl egyszerű művészettel dolgozó nőnek a magamegértetésben, egyben — a művészet nevében - egyengetői a fülsiketítő hangúaknak, a szélmalomkezűeknek, a stílusembereknek az élő, egyszerű, igaz művészet embereivel szemben. Vajon megértették-e ezek az urak Després-t és egyszerűségét, s őszinte volt-e a lelkesedésük? Ha igen, akkor miért nem értik meg a mieinket? Vagy ha megértik, hogy cselekedhetnek meggyőződésük ellen, hogy mint az egyszerűség hívei, az antiegyszerűségnek tolják a szekerét? Ezekre a kérdésekre csak ők felelhetnének meg határozottan, mi csak föltevésekkel. Ezek a következők: ha nem értették meg Després-t, s mégis rajongtak érte, akkor nem követtek el semmi rosszat, legföljebb korlátoltak; ez esetben nem kívánhatjuk tőlük, hogy a mieinket megértsék; ha megértették Després-t, és nem értik a mieinket, akkor a Després-n való okulásuk után esetleg lehet még várni valamit tőlük; elvégre is egyik ember lassabban jár, mint a másik; de ha megértették Després-t, és megértik s mégis bántják a mieinket, akkor rosszhiszemű kártevői a magyar színművészetnek, melynek istápolásához nem csekély közük volna. A nehéz kérdésnek valószínűleg az az egyszerű megoldása, hogy e föltevések közül mindegyiknek akad