Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

201 festékkel dolgozott, hogy berámázta a képeit, és hogy módjában volt azokat kiállítani, az tévesztette meg az embereket és őt magát; dicséretképpen soha nem lankadó szorgalmát emlegetik, mi éppen ezt a szorgalmat találjuk kellemetlennek. Mikor elvitatjuk tőle a művésznek szóló elismerést, tiszteletünkkel csak az embernek és aggastyánnak adózhatunk, őszintén és becsületesen. EGYSZERŰSÉG I. Párizs színházi életébe, úgy lehet drámairodalmába is erősen beleszólt egy asszony, akit nemrégen itt láttunk nálunk: Suzanne Després. Szava úgy hatott Párizsban, mint mikor a legnagyobb zűrzavarba, fejetlenségbe, fülsiketítő zsivajba beleszól egy tompa, de velőket átható, energiától izzó hang, melytől a kánkánt járó lábak fönn maradnak a levegőben, a lármás szájak tátva maradnak, a kezek a szív fölé tapadnak, a komédiások pózba merevednek s általában megdermed és megfagy minden, ami talmi, hamis, hazug. A Sarah Bernhardt, Coquelin, Mounet-Sully szépen működő szép orgánuma egyszeriben üres gépezetté vedlik, amint ez az asszony a közelükben megszólal; megszámlálhatatlan gesztusaik, melyekkel minden szót megillusztrálnak, szélmalom-kerepelésnek tűnnek föl, ha mellettük karját fölemeli ez az asszony. Amazokból dől a stílus, tátogat az üresség, ömlik a hang, körülöttük recsegnek a kortinák; ez szemem láttára éli át egyik érzést a másik után, fejlődik, kialakul, a lelkem érzi a lelke vergődését, ha nevet, vele nevetek, ha sír, megremeg a szívem. Honnan e mélységes hatás? Nórája megszállta az embereket, s tudom, sokakat nem hagyott aludni az éjjel, amikor látták. Egy nagy, fenségesen egyszerű művészet emlékei élnek a lelkekben, mióta ő itt volt. Mi ez a művészet? Milyen ez a művészet? Röviden felelni csak erre a második kérdésre lehet: egyszerű. Az egyszerűség még nem művészet, de a nagy művészet mindig egyszerű. Minden nagy művészetnek eleven szimbóluma lehetne ez az asszony, nyugodt arcával, nyugodt karjaival, egész testével és lelkével, mely a rendes körülmények közt olyan életet él, mint a mienk, a fájdalma olyan, mint a mienk, s ha kitör belőle öröm, fájdalom, szenvedés vagy harag, fölemelt kezével mintha fátyolt lebbentene el az élet megrázó igazságáról. Oly egyszerű és igaz a művészete, mint az élet. II. Budapest színházi életébe is beleszól néhány ember, akik az igazság és egyszerűség nevében köszöntöttek be. A helyzet majdnem ugyanaz, mint Párizsban, mert nekünk is megvannak a magunk Mounet-Sullyjeink, Sarahink és Coquelinjeink. Mindössze a méretek kisebbek, koldusabbak, a hangok lármásabbak, s a hadonászások veszedelmesebbek. A régi Nemzeti