Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

198 Mert azt az egy képet, amit ő kétszázezerszer variált, meg tudja ő festeni ma is tízszer, mintha csak ötven évvel ezelőtt, fürge ifjúi kezében forogna az ecset. E képek történetét nem is nagyon élénk fantáziával így képzelem el: Néhány évtizeddel ezelőtt a húszesztendős, romantikus hévtől izzó, egyben ábrándos, szerelmes, álmodozó Telepy Károly kezében tartotta a Gartenlaubét.

1 Egy kép különösen meghatotta: Várrom a Rajna mellett. Odaképzelte Loreleyt és egyéb tündéreket, s így sóhajtott: 0, mért nincsenek Magyarországon ilyen várromok, vagy ha vannak, hát mért nem festik őket? Úgy tett, amint gondolá, lefestette a rajnai várromot, és elnevezte Galgóc, Galambóc vagy egyéb váraknak, már ahogy az évek folyamán szükség volt az új és újabb nevekre. így került vászonra Magyarország egész hegyes vidéke, összes folyói, folyamai és tavai, a tótok a hegyen, a halászok a Balatonon, a parasztok a szobában, egyszóval Telepy Károly kétszázezer magyar képet festett. Add meg nekük a mi mindennapi kenyerünket, és hadd fessük meg a mi mindennapi magyar képecskénket. Telepy Károly nem hanyatló munkásságát siker koronázta: a kétszázezerszer megfestett egy kép kétszázezerszer kelt el. Ó, igen, jól keltek el. Mellette tehetséges emberek kidőltek, berozsdásodtak, kiéheztek, de őt megóvta a Gondviselés és az a koporsóhoz hasonló alkotmány, amelybe bezárták: a Műcsarnok. Ide nem jutott el sem az új idő, de még a szele sem, sem a természet, sem új ideák, sem az élet, csak a művásárlók,egy szűk kis folyosón, sötét sikátoron keresztül, melynek végében Telepy Károly gubbaszt, eltemetve a maga még meglévő néhány ezer képe közé. Egy-egy képet elvisznek tőle, de az olyan, mintha a Dunából egy pohár vizet kimerít az ember. Telepy Károly Dunája szaporodik: az ötven év előtti bécsi és német képeknek ezek a tej testvérei bőven dőlnek a mesterből, íme, már elöntötték a Műcsarnokot, még kicsaphatnak onnan, s ha fölszabadul valamennyi, akkor jaj szegény hazánknak. A zölden és kéken irizáló felhők, vizek, fenyőfák, hegycsúcsok, havasok, tótok, magyarok, hajók, patakok, hó, majdnem elfeledtem, a várromok ... Igen szép színes, mély tűzű keleti szőnyegek lógnak a falakon. RIPPL-RÓNAI JÓZSEF Budapest,január 30. A szürke semmiben, a szoba bágyadt levegőjében halott-halkan jár a csend, elfojt minden hangot, letompít minden színt, elöl minden életet. Széjjelterpeszkedik a homályos zugokban, ráterül a fehér falakra, a virágokra az asztalon, a virágos asztalterítőre, hozzásimul a barna bútorokhoz, és beletelepszik a sápadt arcú nő hullámos hajfürtjeibe. A csend. Halotthalk léptekkel jár körül mindent, és életet talál mégis mindenfelé. Az élet szívverése csodálatosan finom ritmusokat rebbent el a szürke semmiből, a pihegő levegőben hangok rezegnek, és színek csillannak föl. A fehér falak-