Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
192 meghódolt, lelkébe fogadja ezt az asszonyt, s ahány ember hagyja el előadás végével a nézőteret, annyi emberben él tovább ez a művészet. Mikor Després játszik, a nézőtéren ülnünk nem szórakozás, hanem gyönyörűség, s az ő játéka nem arra való, hogy mint a Sarah-é, vacsora előtt étvágyat gerjesszen és kiéheztessen, vagy hogy vacsora után kellemesen és finoman emésszünk, mint Réjane-nál. A megtestesült egyszerűség, s ebben már igazán nincs párja. Mozdulatlan, szinte merev, de lénye mélyén ott forr az élet; alig van gesztusa, de ha karját emeli vagy lebocsátja, akkor a sima titokban háborgó tó hirtelen ég felé hullámzását látod magad előtt. Egyébként tétlenül lóg két karja, míg beszédje, arca és szeme ezer színnek ezer nüánszát vetíti eléd. Honnan került ez a nő Párizsba, s honnan vette ez a fiatalság ezt a kiforrottságot és érettséget? Ezt a bámulatos és felülmúlhatlan egyszerűséget? Vajon korán túlérett gyümölcse-e egy túlérett kultúrának, avagy az első friss, erős, duzzadó hajtás amaz ősforrás partján, mely láthatatlanul, holt tradíciókon keresztül, a föld alatt átlopta magát, hogy Párizs közepén buggyanjon ki újra? A forrás: Ibsen. Amit tesz, mélyre hat, mert mélyről jön. Oly bőségesen, hogy megtelik vele a nézőtér, mint tegnap este a Vígszínházban, amikor a Bernstein 1 1 úr lapos darabjának Jaquelinjába öntött életet, a lelkierőben fogant tompa fájdalom tragikumát. Az első felvonásban még nem sejtettük, hova fog fejlődni, az utolsóban kábultan követtük. A Bernstein úr lapos darabja, a Détour — de hagyjuk ezt. Minek untassam vele még egyszer magam s minek másokat? Elmúlt. A többi szereplő — megint csak azt juttatta eszünkbe, hogy Suzanne Després nem német. Mert a többi szereplő kevés kivétellel mucsai nívón állott. Valószínűleg nem Després hibájából, sőt nem is prima donnacélzatokból. Ezek egyszerűen francia színészek. Ma este Nórát fogjuk tőle látni. Várakozásunk egyre nő, mert érezzük, hogy eseménynek leszünk szemtanúi. * Suzanne Després tegnap este a Nórában úgy magával ragadta a közönséget, hogy a második felvonás után számtalanszor kellett megjelennie. A vasfüggönyt valami hatszor húzták fel. A közönség tapsolt, tombolt, lelkesedett, mint még talán soha, mert nem tudott betelni ennek a csodálatos asszonynak csodálatos művészetével. Öröm volt nézni ezt a tomboló közönséget, azt a határtalan lelkesedést, azt az ujjongást, mellyel a Suzanne Després nemes és egyszerű művészetének hódolt. Ez a közönség büszke lehet arra, hogy annyira átértette ezt a művészetet, mely pedig túl finom, túl egyszerű, s nem oly könnyen közelíthető meg. A drámai színjátszás legnemesebb igazsága volt az, amit Suzanne Després-ben láttunk. Egyben a legtökéletesebb Ibsen-interpretáció is, mert ily tökéletesen és teljesen Dúsén kívül Nórát nem játszotta senki. Després Nórája egyébként teljesebb, mint Duséé, mert Després a Duse által kihagyott tarantella-táncban is tragédiátjátszik meg, oly új felfogással, oly megdöbbentő lelki átéléssel, hogy
