Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

190 zavaros és kapkodó eklektikus benyomását kapja Mannheimerről, aki pedig mégis több ennél, ha mindjárt nem is valami túlságosan szívós és erős egyéniség. Érdekes, könnyed, rutinos és bravúros ember, aki nagyon sokfelé és nagyon sokaktól tanul, s különösen technikájának mesterségbeliségét tudja fejleszteni - nagy szorgalommal. A közvetlen érzés, a természetesség, hogy ne mondjam, naivitás teljesen hiányzik belőle, de azért, éppen jól megtanult mestersége révén, sokszor szerencsésen megmarad egyszerűnek. Mikor azonban a mesterség túlon-túlteng benne, sokat akar, sokat halmoz, zavaros és már nem egyszerű, hanem szimpla, mert látszólagos komplikáltsága mellett is könnyű átlátni természetlátásának, felfogásának és önmagából és másokból való merítésének folyamatát. Általában koloristának tartják, s e vélekedésben van is valami, csak arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy Mannheimer nem a modern, színben látó, színnel rajzoló koloristák közül való, hanem inkább a színesnek nevezett Makartok jobbik fajához tartozik, ahhoz, amely a barna szószokból kiszabadulva vagy a barna szószok dacára érdekes, artisztikus — színes képeket komponál. Mannheimer is képfestő, színek elrendezője, régi kolorisztikus törvények követője, s csak kis vázlataiban, intimitásaiban ad vallomást közvetlenebb érzéseiről, melyek a természettől nyert gyors és friss benyomások hatása alatt támadnak benne. Azért kis vázlatai, felhőtanulmányai több értéket reprezentálnak, mert többet adnak a természettel szemben álló ember impresszióiból, mint nagyobb és kész képei, amelyek műteremmunkák, gondosan kikészítve, túl logikusan megkomponálva, idegen hatásokkal füllesztve, az olcsó tetszésre számítás kellemetlen mellékízével. Mannheimer művészetének jó része a múlté, jelen benne csak az, ami kizárólag az övé, s itt megint kis tanulmányaira gondolunk. Nagyobb, úgynevezett kész dolgai tele vannak olasz, különösen velencei reminiszcenciákkal. Tiziano, Giorgione, Tintoretto mindenütt megérzik rajtuk, dekoratív dolgai pedig Veronese-emlékezések. Archaizáló hajlama különösen figurális dolgaiban túltengő, melyek nyugodtan viselhetnék magukon valamelyik régi olasz mester nevét. Szántszándékkal feketék, barnák, beütöttek ezek a képek, felfogásuk, rajzuk is ósdi, kedves játékai egy mindenféle mesterségbe jól beletanult embernek, egy utánérző, idegen hangulatokat kereső és tükröző művészagyvelőnek. A művészet mély átértése, nagy átélések, a meg nem akadályozható, következetes fejlődés — a keresés, az új idők szellemétől való ihletettség —, mindez hiányzik belőlük, éppúgy, mint az egység, az összefoglaló erő, a művészegyéniség meg nem alkuvó odaadása. Különkülön még jobban hatnak ezek a dolgok, mint így együtt, amikor annyira belelátunk a művész konyhájába. Legtöbb élvezet könnyű, levegős, színes tájképeiben van (legszebb köztük a 35. számú Alföldi tájkép), oázisok a barnaságok között, eleven, friss, temperamentumos dolgok, melyekbe hellyel-közzel igen nagy finomságok vannak elrejtve. Ezekben különösen a technika lágysága, de egyúttal sok helyütt a felületesség jellemző, de legalább nem olajnyomatszerűek, mint régibb, kemény és rideg dolgai között nem egy.