Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

190 zavaros és kapkodó eklektikus benyomását kapja Mannheimerről, aki pe­dig mégis több ennél, ha mindjárt nem is valami túlságosan szívós és erős egyéniség. Érdekes, könnyed, rutinos és bravúros ember, aki nagyon sok­felé és nagyon sokaktól tanul, s különösen technikájának mesterségbelisé­gét tudja fejleszteni - nagy szorgalommal. A közvetlen érzés, a természe­tesség, hogy ne mondjam, naivitás teljesen hiányzik belőle, de azért, éppen jól megtanult mestersége révén, sokszor szerencsésen megmarad egysze­rűnek. Mikor azonban a mesterség túlon-túlteng benne, sokat akar, sokat halmoz, zavaros és már nem egyszerű, hanem szimpla, mert látszólagos komplikáltsága mellett is könnyű átlátni természetlátásának, felfogásának és önmagából és másokból való merítésének folyamatát. Általában koloris­tának tartják, s e vélekedésben van is valami, csak arról nem szabad meg­feledkeznünk, hogy Mannheimer nem a modern, színben látó, színnel raj­zoló koloristák közül való, hanem inkább a színesnek nevezett Makartok jobbik fajához tartozik, ahhoz, amely a barna szószokból kiszabadulva vagy a barna szószok dacára érdekes, artisztikus — színes képeket kompo­nál. Mannheimer is képfestő, színek elrendezője, régi kolorisztikus törvé­nyek követője, s csak kis vázlataiban, intimitásaiban ad vallomást közvet­lenebb érzéseiről, melyek a természettől nyert gyors és friss benyomások hatása alatt támadnak benne. Azért kis vázlatai, felhőtanulmányai több értéket reprezentálnak, mert többet adnak a természettel szemben álló ember impresszióiból, mint nagyobb és kész képei, amelyek műteremmun­kák, gondosan kikészítve, túl logikusan megkomponálva, idegen hatások­kal füllesztve, az olcsó tetszésre számítás kellemetlen mellékízével. Mann­heimer művészetének jó része a múlté, jelen benne csak az, ami kizárólag az övé, s itt megint kis tanulmányaira gondolunk. Nagyobb, úgynevezett kész dolgai tele vannak olasz, különösen velencei reminiszcenciákkal. Tizi­ano, Giorgione, Tintoretto mindenütt megérzik rajtuk, dekoratív dolgai pedig Veronese-emlékezések. Archaizáló hajlama különösen figurális dol­gaiban túltengő, melyek nyugodtan viselhetnék magukon valamelyik régi olasz mester nevét. Szántszándékkal feketék, barnák, beütöttek ezek a ké­pek, felfogásuk, rajzuk is ósdi, kedves játékai egy mindenféle mesterségbe jól beletanult embernek, egy utánérző, idegen hangulatokat kereső és tük­röző művészagyvelőnek. A művészet mély átértése, nagy átélések, a meg nem akadályozható, következetes fejlődés — a keresés, az új idők szellemé­től való ihletettség —, mindez hiányzik belőlük, éppúgy, mint az egység, az összefoglaló erő, a művészegyéniség meg nem alkuvó odaadása. Külön­külön még jobban hatnak ezek a dolgok, mint így együtt, amikor annyira belelátunk a művész konyhájába. Legtöbb élvezet könnyű, levegős, színes tájképeiben van (legszebb köztük a 35. számú Alföldi tájkép), oázisok a barnaságok között, eleven, friss, temperamentumos dolgok, melyekbe hellyel-közzel igen nagy finomságok vannak elrejtve. Ezekben különösen a technika lágysága, de egyúttal sok helyütt a felületesség jellemző, de leg­alább nem olajnyomatszerűek, mint régibb, kemény és rideg dolgai között nem egy.

Next

/
Thumbnails
Contents