Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

168 nete az, hogy négy felvonáson keresztül igyekszik megszabadulni gyámoltalanságig menő jószívűségétől, de mindenkor hajótörést szenved. Olykor igen haragszik, topog a padlón mérgében, sőt majdnem verekszik is, de szerencsére mégis megbékül, és bocsánatot kér. A derék öregúr órás és ékszerész volt egész vüágéletében, de egy találmánya révén nagy vagyonhoz jut, nyugalomba vonul, azaz csak látszólag teszi ezt, mert szenvedélyesen javítgatja most is az órákat, amik nagy számban tiktakoznak s vernek a szalonban. Felesége és Róbert fia már másképp használják fel a nagy vagyont, előkelően élnek, márkikkal érintkeznek, mégpedig néha igen közelről, amint az a harmadik felvonásban Lebonnard-néról kiderül. A család két pártra szakadva éli világát, mindenik a maga módja szerint: Lebonnard a lányát, Jeanne-t imádja, Jeanne imádja Lebonnard-t; mindkettőjüket imádja Márta, a becsületben és hajadoni mivoltában megőszült agg cseléd; Lebonnard örökösen órákat javítgat; a másik pártot Lebonnard-né és Róbert képviselik, akik szintén imádják egymást, viszont nem titkolt ellenszenvvel viseltetnek Lebonnard órajavító szenvedélye, primitív magaviselete, kopottas dolgozókabátja s nagyítóüveg mellett eltöltött múltja iránt; az ő örömük és büszkeségük D'Estrey márkinak és leányának, Blanche-nak a barátsága, melyből, bár az akadályok nem késnek beköszönteni, házasságnak kell kivirulnia Róbert és Blanche között. Lebonnard és Róbert között örökös az ellentét, mert a súlyos pénzeket költő, arisztokratává vedlett óráscsemete gúnyos megjegyzésekkel illeti az ősz apát, aki ilyenkor fel is fortyan, de aztán hevességéért nem késik bocsánatot kérni. A szükséges bonyodalmat, a viszályt, mely után annál édesebb az áldás és házasság, az indítja meg, hogy a Lebonnard leány, Jeanne számára az apa is, az anya is vőlegényt szemel ki. Lebonnard-né természetesen egy márkit, s az ő pártján vannak D'Estreyék és Róbert is, Lebonnard viszont Jeanne-t André orvosnak szánja, aki szegény ember ugyan, de mint illik, becsületes, szorgalmas, tudós, s ami fő, életét mentette meg a lánynak; az ő pártján van a két fiatal szerelme és Márta. Lebonnard-nak mindennél kedvesebb a lánya boldogsága. A lánya csak Andréval lehet boldog, jaj tehát annak, aki e boldogságot lehetetlenné teszi. Buzgalmában annyira megy az öreg, hogy a két fiatalt csakugyan egymásnak is ígéri, a feleség minden tiltakozása dacára, mégpedig olyan eréllyel, hogy az ember látja is már a boldogságot, azaz a darab végét. A remény azonban korai, még csak az első és a második felvonásban vagyunk. A harmadik felvonásban, a már-már megoldhatatlannak látszó bonyoldalmak idején Lebonnard-né és Róbert kijátsszák legnagyobb ütőkártyájukat Lebonnard és Jeanne ellen: megtudják és értésére is adják az ellenpártnak, hogy Andréról mit sem akarnak tudni, nemcsak ők, de D'Estrey márkiék sem, mert André múltja botránypört fedez; a szerencsétlen szerelmes orvos egy hűtlen anyának gyermeke, s mi több, a hűtlenséget a férj annak idején a válópör alkalmával a bíróság előtt szemébe is vágta az anyának. Mindez meg van írva annak rendje és módja szerint a Figaro egy régi számában, mely két példányban szerepel a darabban, egyik Lebonnard-é, a másik Lebonnard-néé. Mert Lebonnard a botrányt ismeri,