Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

169 de Andréból nem enged, sőt áldását is adja már a szerelmesekre. André elfeledettnek hitt múltja olyan fontos szerephez jut, hogy miatta Blanche kész lemondani Róbertről, akit szeret, mert arisztokrata vére nem engedi, hogy egy fattyúval rokonságba keveredjék. Az izgalmak tetőpontján a magáról megfeledkezett Lebonnard az anya jelenlétében Róbertnek szemébe vágja, hogy nem fia, hanem fattyú, aki jogtalanul viseli az ő nevét; Lebonnard-né ugyanis, akit valamikor a szép aranyművesnének hívtak, megcsalta a férjét egy márkival, Róbert vérbeli apjával. Lebonnard-nak tudomása volt a hűtlenségről, a családi béke érdekében azonban hallgatott, és tovább piszmogott az órákkal. Hallgatott mindmáig, a lánya boldogságának s André becsületének megtámadásáig, amikor hosszú évek tűrése után kitör belőle a keserűség és az igazság. Coc«

3 volt bizony az öreg, mégpedig a javából. Az anya és Róbert megtörik, az utóbbi a szégyen súlya alatt katonának akar menni, mert tovább nem viselheti az őt meg nem illető nevet, s nincs jussa idegen ember vagyonához és szeretetéhez. Katonának azonban nem mehet nyomban, mert beteg, s e betegség idején Lebonnard-ból újra kidől a szeretet a fiú iránt, nem ereszti el, ellenkezőleg, bocsánatot kér, és ráadja az áldást a közben megengesztelt Blanche-ra és Róbertre s a másik boldog párra, Andréra és Jeanne-ra, akik végre behajókázhatnak a jól megérdemelt házasság kikötőjébe. Hogy ki írta meg négy felvonásban ezt a históriát? Nem fontos, de a teljesség kedvéért ide kell írnunk a nevét: Jean Aicard 4 A fordítás dr. Hevesi Sándoré, aki a tőle megszokott színtiszta magyarsággal, amennyire lehetett, színesen és művészettel ültette át az eredetit hazai használatra. II. Dr. Klausz (Vígjáték 5 felvonásban. írta LArronge Adolf.

5 Fordította Sebestyén Károly. Először adták a Vígszínházban december 29-én.) Nemcsak nagyon régi, de nagyon német is ez a vígjáték, mely nem is annyira fehér, mint inkább szürke, rettenetesen szürke. Fél nyolctól fél tizenkettőig tart, s az ember egyre azon töpreng, mi is történik hát tulajdonképpen a színpadon ilyen sokáig. A megoldás végeredményben az, hogy a Fliegende Blátterből kivágott alakok, a goromba, de áldott jószívű orvos, a kifizethetetlen adóságokkal terhelt báró, a komolyan szerelmes ifjú feleség, az ennivalóan ostoba szerelmes jegyző, az ugyanolyan ennivalóan ostoba és szerelmes bakfis, a házsártos vén cseléd és még sokan mások járnak-kelnek a színpadon, végszóra nevetnek, eltűnnek és megjelennek, megharagszanak és kibékülnek, vicceket mondanak és elkomolyodnak, sírnak, elérzékenyülnek, kánkánt táncolnak és megházasodnak, mindezt azon naiv szándékból, hogy a közönséget legjobb tudásuk és képtelenségük szerint mulattassák. Adva van tehát egy Griesinger Lipót nevű pénzes ékszerész, akinek lánya, Júlia, Boden Miksa bárónak a felesége. Ez a báró viharos évek s mérhetlen adósságok hátrahagyása után a nagyszívű és bőkezű após keblére