Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.

Nyomtatásban megjelent írások

151 mentumosan és szellemesen játszotta szerepét (nála is szerepjátszásról volt szó), voltak finom nüanszai, mélyebb akkordokat is megütött, s ahol nem volt hamis, ott tudott allúziókat adni Ibsen tendenciáira; az egyetlen sze­replő, akiről ezt el lehetett mondani; Doktor János 3 elsőrendű karakter­alakítást nyújtott, s Hauptmann, Heijermans vagy akár Ibsen valamely más darabjában kitűnően helyén is lett volna erős naturalisztikus érzékre valló felfogása; helyenként igaz és finom volt Verő Margit. 4 A többi szerepet is többé-kevésbé talentumos emberek személyesítették, ezúttal teljes sikerte­lenséggel. A TÉLI TARLAT II. Budapest, nov. 21. Mednyánszky Lászlóról tehát rövidesen kisült, hogy — üres. Az embe­rek egész nyugodtan feküdtek le egy este azzal a tudattal, hogy van egy vüágraszóló nagy művészünk, mélységes lelkű természetmegérzőnk és ha­talmas poétánk, s másnap reggel megkönnyebbülten ébredtek arra a tudat­ra, hogy mindez nem igaz, hogy egyszerűen be voltak csapva. Micsoda megkönnyebbülés is az, megszabadulni attól a tehertől, melyet a nagy mű­vész ró a lelkekre, kivonni magukat az alól a nekünk gyönyörrel teljes, má­soknak talán fájdalmas elmélyedés alól, melyet a nagy művész megközelí­tése megkíván. Mondjuk meg az igazat! — kiáltották uniszónó a művészet budapesti hitbizományosai, s hazugságokkal töltötték meg a jobb sorsra érdemes kéziratpapírokat. Mert tudd meg, mind ez ideig rútul becsapott halandó, hogy Mednyánszky azért fest neked ködöt, hogy a rajzot elsvind­lizze benne, s mivel nem tud rajzolni, nem fest neked embereket és állato­kat, pedig hát ez kutya kötelessége volna. És tudd meg, hogy Mednyánsz­ky az ürességek üressége, ő a mindig egyforma, a halálos unalom, ő az, aki kitalált egy „hangulatot", s eléd tálalja azt annyiszor, ahányszor csak lehet, ö az, akiből kiábrándulni mindennél nagyobb gyönyörűség. Jó volna már, a szellemi embriók érdekében, Mednyánszkynak együtt látni lehetőleg minden dolgát, egymás mellett látni ugyanazon motívu­moknak más és más felfogását, amelyek most ugyanúgy kétségbeejtik az embereket, mint Monet-nak harmincszor megfestett ugyanazon mutívuma. Egy szénaboglya elegendő Monet-nak arra, hogy reggeltől estig az atmosz­féra, a fény minden piktúrailag fontos jelenségét rajta konstatálja, s ezzel, csodák csodája, izgatóbb sorozatát nyújtja a természettől nyert impresszi­óinak, mint Poll Hugó, akinek pedig minden képén más alakok tesznek­vesznek, más, úgynevezett tájképek töltik be a keretet; Mednyánszky még tovább megy, mint Monet; nem mintha többször adná ugyanazon motívu­mot, ellenkezőleg; hanem mert mindig más és más motívumában, piktúrá­jának csodálatosan finom és nagy változatosságában egy mindent átölelő

Next

/
Thumbnails
Contents