Rózsa György: A Magyar Tudományos Akadémia palotája

I. A palota építéstörténete

A bizottság nyílt pályázat mellőzésével felkérte Henszlmann Imrét (1813— 1888), az Akadémia építészettörténettel foglalkozó levelező tagját, Heinrich Ferstel-t (1828—1893), a bécsi Votivkirche építőjét és a már jelentős gyakorlattal rendelkező Ybl Miklóst (1814—1891), hogy készítsenek tervet az új épület számára. A Berlinből hazatért fiatal Skalnitzky Antal (1836-1878) és Feszi Frigyes (1821-1884), az akkor épülő pesti Vigadó építésze felszólítás nélkül adtak be terveket. Mivel a benyújtott tervek nem elégítették ki az építőbizottságot, ezért pótlólag a müncheni Leo von Klenze-t (1784—1864), valamint Friedrich August Stüler-t (1806—1865), a berlini Nationalgalerie, a Neues Museum és a stockholmi Nationalmuseum tervezőjét is felkérték a közreműködésre. Az építési bizottságnak a tervek elbírálásával kapcsolatos tevékenysége széles körű visszhangot váltott ki. A kiteijedt sajtóvitában építészek, művészettörténészek és laikusok egyaránt megszólaltak. El lehet mondani, hogy ez volt az első eset, amikor az építészet közüggyé lett Magyarországon. A vita akörül folyt, hogy a XIX. század második felében egy, a tudományos élet irányítására hivatott intézmény székházának kialakításához a historizmus neogotikus vagy neoreneszánsz irányzata a megfelelőbb-e. Emellett felkeltette az érdeklődést a magyar nemzeti építészeti stílus problémái iránt is. A Gerster Károllyal (1819-1867) és Frey Lajossal (1829-1877) együttműködő és Ipolyi Arnoldtól is támogatott Henszlmann, valamint Ferstel és Feszi a neogotikus, a többiek a neoreneszánsz változatot képviselték. Henszlmann véleménye szerint a neoreneszánsz „a görög stylnek harmadik kézből reánk jutott elkorcsosodása" és nélkülözi a nemzeti jellemvonásokat. Ő a magyar nemzeti múlt jellegzetes műformáját tévesen a gótikában látta. A vele szembenálló felfogást gróf Waldstein János, Széchenyi barátja fogalmazta meg a legpregnánsabban: „vannak és lehetnek góth-szerű indóházak, pályaudvarok, őrházak, ezek nem mondanak semmit; de góth akadémiák nem lehetnek, mert ezeknek kell mondaniok valamit és ezt góth-stylben kifejezni nem lehet." Amikor a terveknek a Nemzeti Múzeumban való bemutatása, a sajtóban való közzététele és heves hírlapi viták után Stülernek kétségtelenül legcélszerűbb, a helyi adottságok figyelembevételével módosított tervét fogadták el, Budapestet a XIX. század második felének első monumentális középületével tették gazdagabbá. Világos elrendezése, arányainak nemes harmóniája és szerencsés távlati hatása ma is a Duna-parti városkép egyik kiemelkedő pontjává teszik. Bár a külföldinek juttatott megbízással azok véleménye nyert megerősítést, akik szerint a magyar építészek abban az időben ilyen volumenű feladat megoldására képtelenek voltak, de az is tény, hogy a széles körű vita és Stü6