Rózsa György, Csapodi Csaba et al. (szerk.): A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1826–1961.

I. A Könyvtár története, feladatköre, kapcsolatai az Akadémiával

alkony vtárnok, Hellebrant Árpád, maga is 70 éves fejjel, nem tudtak megbirkózni azokkal a problémákkal, amelyek náluk sokkal fiatalabb erők munkaképességét is felülmúlták volna. Az 1925-ig értéktelen, inflációs pénzzel nem lehetett nagyobb méretű külföldi vásárlásokra gondolni, de a cserekapcsolatok sem indulhattak meg, mert nem voltak akadémiai kiadványok, amelyekért cserélni lehetett volna. Az állománygyarapodást így csak a gazdasági nehézségek folytán számban úgyis lecsökkent kötelespéldány szolgáltatta. De eközt is nagyon kevés volt a magyar tudomány terméke. Fűtés hiányában az olvasóforgalom is akadozott. A Könyvtár szomorú helyzetében 1925-ben a szintén közel 70 esztendős, de országos viszonylatban elsőrangú könyvtári szaktekintély, Ferenczi Zoltán főkönyvtárnoki kinevezése hozott kedvező változást. Ferenczi évtizedeken át volt a kolozsvári, azután a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója, elméletileg és gyakorlatilag egyaránt elsőrangúan képzett könyvtáros, aki előrehaladott kora ellenére fiatalos frisseséggel fogott a szükséges reformok megvalósításához. Az Akadémia székházában és a szomszédos bérházban sikerült három új raktárhelyiséget berendeztetnie mintegy 70 000 kötet számára. Ez lehetővé tette az akkor 262 000 kötetből álló teljes állomány megfelelő elhelyezését. Pénzügyi keret biztosításával megindította a külföldi folyóiratok előfizetését, s az újraéledő akadémiai könyvkiadás segítségével fölélesztette a cserekapcsolatokat. Sajnos, Ferenczi már 1927-ben meghalt, s igazgatásának mindössze két éve túlságosan rövicl volt ahhoz, hogy a századforduló óta sokasodó problémákon, főleg pedig az 1914 óta bekövetkezett hiányokon segíthessen. Utóda 1928-ban ismét idős ember lett, a 71 éves finn-ugor nyelvész, Szinnyei József nyugalmazott egyetemi tanár. Szinnyei először a háború okozta hiányok pótlásához fogott, de ezt a törekvését rövidesen föladta, s 1929-től 1935-ig a Könyvtár minden erejét a feldolgozatlan könyvanyag katalogizálására összpontosította. Erre főleg az indította, hogy 1929-ben az Akadémia a hatalmas Vigyázó alapítvánnyal együtt 17 000 kötetes rendkívül értékes könyvgyűjteményhez jutott (kódexek, ősnyomtatványok, régi magyar könyvek, könyvritkaságok bibliofil kötésekben). Ugyanebben az időben érkezett Stein Aurél kasmíri könyvtára és az ugyancsak orientalisztikai anyagot tartalmazó Kéglid