Kégl Sándor: A perzsa irodalom vonzásában: Válogatott tanulmányok. Szerk. Dévényi Kinga (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 9.)
Tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből [Studies on the history of modem Persian literature]. Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya Köréből 15/11 (1892) 188 o
tanulmányok az újabbkori persa irodalom történetéből. 7 1 magával történt dolgot beszéli el. «Egyszer, mikor Sirázból Irákba költöztem és kénytelenségből az elválás gyötrelmét barátaimmal közöltem, búcsúzáskor, mely a barátok között mintegy kötelező törvény, egyik barátom, ki a többi ismerősömnél jobban szeretett és igen ragaszkodott hozzám, a többieknél tovább nézett utánam és a következő verset szavalta el: «Megtudja mindenki, ki barátaitól elszakítja szivét, hogy a szivet a lélektől elszakítani mily nehéz dolog.» Ezt mondva, olyan nagy részvétet és szomorúságot mutatott, hogy megesett rajta a szivem és így feleltem neki: Oh régi jó barátom, fájdalmad nem ok nélküli és a félelem, melyet táplálsz, nem alaptalan. 0 erre így felelt: «Azon búsulok, hogy az utazásra tökélve el magadat, az út fáradalmait elébe tetted az otthon gyönyöreinek». Oh lelki barátom, így feleltem én neki, tudod, hogy az eszes ember az utazás viszontagságait nem becsüli többre az otthon nyugalmánál, de ebben a városban nagyon elszaporodtak az irigyek, kik saját tudatlanságukat nem mérik mások tudományához és minden ok nélkül gyűlölik a jeles embert. Folyton ármánykodnak, árulkodnak ellene. Azt gondoltam, jobb lemondani a barátról, mint az ellenség nyilainak czéltáblája lenni.» 1) Elbeszélései többnyire rövidek és tömören, minden szószaporítás nélkül vannak irva. «A szegény embertől kérdezték, hogy hol alszik. Ott a hol rám esteledik, válaszolt (vers). «A kinek sziklakő a párnája és föld a derekalja, mindegy annak, akárhol tölti is az éjet. A vagyonos ember fél a haláltól és aggódik vagyonáért. Mily boldog az, ki nem gondol másra, csak a halálra.» 2) Egyik meséjében összehozza a bőkezű hebegőt és a bandsa koldust, kinek káprázik a szeme és mindent kettősen lát. «Egy kegyes adakozó emirnek hebegő nyelve volt és ugyanazt a szót kétszer mondta ki. Tudomására jutott az emir jótékonysága egy koldusnak, kinek meg az volt a hibája, hogy bandsa volt és mindent kettőnek látott. Ez a bandsa koldus elment az emirhez és így szólt: ha valami kegyes adományban részesülök, én azt kétszeresen megköszönöm, mert én egy adományt is kettőnek vélve, kettőért mondok köszönetet. Ha valakinek azért adsz valamit, bogy az hálát adjon érte, akkor legjobb, ha annak adsz, a kinek káprázik a szeme, mert az kettőnek látva az alamizsnát, kétszer mond érte köszönetet.» *) Perisán Teli. kiad. 18. 1. 2) U. o. 19. 1. (647) 75
