Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]

30 GOLDZIHER IGNÁCZ. vala és ki őt 'Adi verse miatt tizenkét napi utazásra kötelezte, 724—743-ig uralkodott. Történetünk 725-ben játszik. Ekkor Hammád a régi költészet irodalma terén már hires ember volt; a legnagyobb tekintély, melyhez a khalifa irodalmi dologban fordulhatott. Azt mondhatjuk ennélfogva, hogy a VIII. század eleje volt azon időpont, midőn e gyűjtések nagyban megindultak. Minden irodalomtörténeti kérdésben, a kezdetek meghatározása szokott a legtöbb nehézséggel járni. Kifejlődöttebb fokokon a legrégibb előzmények nyomai el szoktak homályosodni. A régi idők embereinek fogyatékos históriai érzéke nem igen szokott törődni az utódok esetleges kíváncsiságával. Több mint egy évezreddel az arab költeménygyüjtés megindulása után, csak némely biztos adattól támogatott kombináczióval pillanthatunk be o gyűjtés kezdeteibe. Elkísérjük Hammádot és törekvéseinek vetélytársait, elkísérjük őket a sivatagba, a sátras beduinok különféle törzsei közé, hol büszkeséggel adják szájról szájra azokat a verseket, melyekkel és a melyek szerzőivel a kóborló legények egyéb törzsek ellenében büszkélkednek. A Dubján törzs Nábigával, a rokon 'Absz törzs 'Antarával hireskedik, a bekriták Tarafa verseit őrzik és a tamimiták nem engedik veszendőbe menni 'Alkama énekeit, melyek régi időkben, midőn még a mekkai prédikáczió nem vágta volt ketté az arab nép fejlődése történetét, annyi dicsőséget hárítottak őseikre. Ebben az időben egy tevefuttatásból támadt negyven éves háború zavarta fel a sivatag lakóinak békéjét, a háborúskodó törzsek költői ez idő alatt tenger sok gáncsoló verset szórtak egymásra, melyeket az illető törzs recitátorai nemzedékről nemzedékre adtak. Itt a különféle törzsek között rakásra gyűjti a tudós az illető törzs költészeti encyklopiediáját. Vagy a beduinok magok, akár állandóan megtelepednek a városban, a hol azlán — mint erre több példa van — a nyelvtudósok tanitómestereivó válnak,*) vagy pedig csak rövid időre valami ügyes bajos dologban a khalifa székvárosába, a fényes Damaszkusba, vagy a sivatag szélén épült valamely más nagy városba, teszem, Kúfába vetődnek. Talán a szükség viszi őket oda, marhájok egy részén kivánnak túladni a városban, vagy valamely nagy úrnak akarnak udvarolni, jó pénz *) Ilyenek névszerint megemlítve Fliigel-nél: Die. grammatischen Schulen der Araber (Lipcse 1802) 4-ii. és kk. lapokon. [572] (130)