Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám / The Arabs and Islam. 2. köt. Szerk. Ormos István. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 8.)

A pogány arabok költészetének hagyománya. Budapest, 1892, 69 p. (MTA Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, XVI. köt., 2. sz.) [Heller 158]

28 GOLDZIHEIl IGNÁCZ. túlzás rejlik abban az elbeszélésben, melyet a régi költemények legelső nagy gyűjtője, Hammád al-rávija azon nagy érdeklődésről közöl, melylyel az omajjád kbalifák a régi költészet iránt viseltettek. E túlzások levonása után is elég nevezetes az elbeszélés arra, hogy mint a művelődéstörténet egy érdekes adatát hü fordításban ide iktassam. «Ezt beszéli Hammád: Il.Jezid (ibn 'Abdaimalik) uralkodása idején az ő társaságának szenteltem magamat. Ezért testvére, Iíisám, megharagudott reám. Midőn Jezid meghalt, és Hisám követte őt az uralkodásban, féltem tőle, és egy álló esztendeig házamból ki nem mozdúltam ; csakis legbizalmasabb embereimhez szoktam néha nagy titkolódzva ellátogatni. Midőn ez év elteltével azt tapasztaltam, hogy nevemet senki nem említi, biztosságban kezdém magamat erezni és egy pénteken a Ruszáfabcli mecsetbe is elmentem a nyilvános istentiszteletre.» (Kiegészítésül azt kell feltételeznünk, hogy Hammád ez évet szülővárosában a mezopotámiai Kufában tölté.) «Alig», igy folytatja elbeszélését, «alig mutatkoztam, már is két rendőr áll mellettem és így szólít meg: «Rögtön jelenj meg a helytartó, Jűszuf b. 'Omar emirnól.» Ettől féltem — így gondolkozám — és arra kértem a rendőröket, hogy engednének előbb haza mennem; hadd búcsúzzam el örökre családomtól. — A rendörök erre nem akartak reá állani, én megadtam magam és a helytartó elé mentem. Júszufot a vörös csarnokban találtam. Miután szalámomat visszonozta, egy irást mutat, melynek a következő volt a tartalma: «Isten nevében 'Abdallah Hisámtól, az igazhivők uralkodójától Júszuf b. Omarhoz. A mint ez írásomat elolvastad, kerestesd fel Hammádot a versgyüjtöt, minden késedelem és halogatás nélkül; adj neki 500dénárt és egy mahri tevét,melyen tizenkét nap (éj) alatt Dumaekuszba érhet.» En a dénárokat elfogadtam és nyomban magam előtt láttam a felnyergelt tevét. A kengyelbe dugtam lábamat és tizenkét napon át utazva Damaszkusba értem. Hisám khalifa kapuja elé álltam, bebocsáttatást kértem, és csakhamar előtte megjelenhettem. Tágas csarnokban ült, mely teljesen márványnyal volt kirakva, két-két márványtábla közé arany pálczák voltak beillesztve. A khalifa vörös pamlagon ült, vörös selyem ruhába öltözve, egész teste pézsmától és ambrától illatozott.*) Két caudaszépségü hölgy környezte, mindegyik fülében *) Az egyik relátióban itt még a következő toldás: Előtte aprított