Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Török birtokrendszer a hódolt Magyarországon. (Székfoglaló értekezés) Budapest 1940, 23p

12 vette. 1 5 Természetes azonban, hogy az első tétovázások után az állam fokozatosan birtokába venni igyekezett a magyalr tartományt és másfélszázad alatt számos újí-> tást honosított meg benne, melyekkel nemcsak a földet és új haszonélvezőit — amiről a fentiekben elsősorban szó volt —hanem őslakosságát is a maga módján új társa­dalmi szervezetbe csoportosította. Mivel a rendi rétegező­dés az ő szemében idegennek és célkitűzéseihez károsnak látszott, a nemességet nálunk is, mint korábban meghódí­tott tartományaiban, tervszerűen és céltudatosan pusztu­lásra szánta már azért is, hogy a vezetők nélkül maradt jobbágy az új rendszerbe könnyebben beletörődjék és új pásztor után áhítozva, vezetőjét benne találja fel. A job­bágynak nálunk is a török állam akart kizárólagos ura és vezetője lenni s azt mint a „padisah nyáját" (a rájáelső jelentése: „nyáj") új elnevezés alatt új keretbe, új társa­dalmi osztályba foglalta össze. A történelmi igazságnak kell szolgálatot tennünk annak kiemelésével, hogy a törökök a „rájá" nevezet alatt nem egy alacsonyabb rangú faj vagy felekezet egyedeit értették, ahogy a köztudat hiszi, hanem a birodalom min­den jobbágyát egyformán, úgy az anatóliai mohamedánt, mint a tiszaparti keresztényt a szó eredeti jelentése sze­, r' Ilyenek: itce, csöbör, köböl, pint, akó; font, mázsa, vontató; gazda, szegény, zsellér stb. Olyan vidéken, ahol a török kormány moha­medán földmívelő elemet letelepíteni nem akart, a földkérdést is kevesebb érdeklődéssel kezelte, minek következtében pl. egyes balkáni szigeteken ke­resztény közösségek tulajdonában kiterjedt ingatlanok gyűltek össze. Ugyanúgy magyarországi tartományaiban sem tiltotta, hogy keresztény ember földingatlannal bírjon 6 ezért nálunk is sok magánszemélynek volt ingatlan tulajdona; belterjesen művelt földek, szőlők és kertek kereszté­nyek kezén is magántulajdont képeztek. Azokban a yárosokban pedig, me­lyek adójukat evi átalányban fizették ós török hivatali székhelyek nem voltak, a kormányzat szervei teljesen közömbösen viselkedtek azzal a kér­déssel szemben, hogy szántóföldek, birtoktestek kinek tulajdonát képozik s azt sem ellenezték, hogy o tulajdonjog gazdát cseréljen. A városok ősi, megművelt határa épen úgy az egyes polgárok parcellázott, egyéni tulaj­dona volt, mint a régebbi időkben. 481

Next

/
Thumbnails
Contents