Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

Párhuzam az isztanbuli és budai török hivatali ügyvitel között: Levéltári Közlemények XVIII-XIX (1941), 208-222

210 ban mindenütt, magyarországi hivatalaikban is így dolgoztak. Ha olyan ügy került eléjük elbírálás végett, amelyben az igazságot nem látták tisztán, a feleket jogi véleményért a muftihoz utasították. A muftinak írásban adott jogi véleménye, a fetvá, szinte már maga az ítélet volt, mert nyíltan megmondta, hogy a vitatott két álláspont közül, amelyeket a fetvá szövegében Zeid és Amru, nemlétező személyek képviseltek, melyik álláspont a helyes. Az ítéletet a kádi csak a fetvában lefektetett vélemény szerint mondhatta ki. A muftik az általuk kiadott fetvákat szintén össze szokták gyűjteni és a kézirattárak sok helyen gazdag fetvágyüjteményeket őriznek, de pusztán ezekből a gyűjteményekből konkrét peres esetek nem ismerhetők meg, mert konkrét adat a fetvá szövegében csak egy van: a mufti aláírása, illetőleg neve. A fetvá szövege tehát közvetlen történelmi forrásértékkel csak akkor bír, ha történetesen, pl. rávezetett egykorú feljegyzésből tudjuk, hogy kinek milyen ügyével kapcsolatban adatott ki. A kádi és mufti személye és munkássága után, ezeknek az iszlámhoz való erősebb kapcsolata révén, a mohamedán templomok, iskolák és különböző népjóléti intézmények irataival kellene foglalkoznunk, mert mint azt nem magyarországi vonatkozású példák mutatják, a mohamedán világ egyházi és népjóléti alkotásai rendszeres ügyvitellel működtek, az alapítványok kezelése és felhasználása, jövedelmük szétosztása, stb., állandó kisebb hivatalokat és állami ellenőröket (müfettiş) foglalkoztatott és mindig nagy mennyiségű iratot termelt. Sajnos, Budán ezekről a dolgokról csak egyéb forrásokból tudunk, a török mult szellemi és lelki életének írásbeli emlékei, amelyek a törökségnek előnyös vonásait tudnák bemutatni, teljesen elpusztultak. Az ide vonatkozó ügykezelést is csak összevetés, analógia útján tudjuk elképzelni. A harmadik magasrangú tartományi hatóság, "a defterdár ügyvitele sokkal összetettebb és bonyolultabb volt, mint a kádié, de azt mégis világosabban át tudjuk tekinteni, mert a defterdári iratokból aránylag sokféle emlékünk maradt, annak következtében, hogy 1686-ban Buda felszabadításakor egy széles tudományú olasz mérnök, Marsigli, Budán többi között török tudományos emlékek után kutatva, épen a defterdár hivatalába jutott el és innen megmentett egyet-mást, amit az elemek pusztítása 9