Fekete Lajos: A hódoltság török levéltári forrásai nyomában. Szerk. Dávid Géza. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 6.)

A fethnáméról: MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei XIX (1962), 65-117

A FETHNA&fÉRÓL 75 egészében egyetlen szónak tekintve, végéhez ragot fűztek, pl. pâdisdh-i leh — ğaala Allah ta'ala 'avöqibuhu maqrüna b-il-hayr va al-rişvân-râ (ba'ad ez izhâT-i marâsim-i muhabbat va düstî) stb.: „a lengyel király — végződjék az élete jól és Alláh által megbocsátva — nak „(a barátság üdvözlő szavai után tudomására adjuk, hogy . . .)". Ugyanezt a nyelvi sajátságot megtaláljuk a törökben is: vezirim . . . Hasan paéa idâma Allah ta'ald iğldlahu-ya : „Vezírem . . . Hasan pasa — tegye a felséges Alláh tartóssá az emelkedését — nak". A frázis a törökben is egyetlen szóként áll, és végéhez ragot vagy névutót kap. — Az a hasonlat, hogy az ellenség a fethnáme kibocsátójának első támadására úgy futásnak eredt, mint a megugrasztott szamár az oroszlán elől, és számos hasonló, török szövegekben bizonyos korokban szinte közhely, s a XV. századi perzsa nyelvű fethnámék ismeretében a XVI. század végéről való egri fethnáme úgy tűnik, mint egy idősebb perzsa írásmű fordítása. Frázisok, nyelvtani és szerkezeti formák, sőt gondolatok is, amelyek régebben megvoltak a perzsában, meghonosodtak a törökben. A perzsa fethnámék és hasonló írások tehát régi öreg tanítómesterei voltak a török stilisztáknak, és a török stiliszták nagy tanítványai voltak persza nyelven író elődeiknek. Feridün a XVI. század végén azért állította össze a „Szultánok iratait" — a XV. század végéig nagyobb részben perzsa nyelvű iratokból —, hogy a török kancellistáknak mintát szolgáltasson. Kérdés, hogy hogyan állította össze ezeket az iratokat? Feridün szövegeit az utolsó emberöltőben több súlyos kritika érte. Először bebizonyítást nyert, hogy egyes iratok, amelyek Feridün gyűjteményében bennfoglaltatnak, tudatos hamisítványok, s miután nagysokára előkerült az első olyan irat eredetije, ti. a várnai fethnáme, amelynek a szövege a Feridün gyűjteményében is közölve van, kiderült, hogy ez a szöveg az eredeti irat szövegétől nagyon sok helyen eltér. Felmerül tehát a kérdés, hogy Feridün gyűjtése hogyan viszonylik a fentiekben tárgyalt, fényképi másolatban ismert fethnámék szövegéhez; hogy ezek a szövegek megvannak-e nála, és ha igen, milyen formában. E fethnámék közül Feridün gyűjteménye egyet sem közöl. Nem közli, és nyilván nem ismeri sem az 1415. évi moldvai, sem az 1470. évi eigribuzi fethnámét, sem azt, amelyet II. Mehmed szultán az 1473. évben Uzun Hasan felett kivívott győzelméről adott ki, noha mind a három irat Oszmán-házi szultán győzelméről szól, és tárgyánál és stílusánál fogva egyaránt beletartoznék Feridün gyűjtése körébe. Ugyancsak nem ismeri Uzun Hasan gürğistâni fethnáméját. (Az egri fethnáme nem kereshető a Feridün szövegei között, mert ez Feridün halála után készült, és csak későbbi gyűjtők munkájából került bele — felére csonkítva — a Feridün-féle gyűjteménybe.) Feridun a tárgyalt fethnámék közül egyedül Uzun Hasan kettős fethnáméját ismerte, eredetiben vagy valamilyen másolatában. Az iratot felvette gyűjteményébe, de nagyon különös módon, a következőképpen: 141