Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60

.Y» baqay = baqiyor alakok Ajdinban tatár alakok. 'Antebben, Észak-Szíriában Martin Ilartmannak feltűntek ezek a formák : gideyim, gidcyir) stb. gideyorum stb. helyett. — ... Ilyen alakok vannak KUNOS ajdini Naszreddin-szövegében is, pl. neye isUyxy 'mért akarod?' (35. sz.), azután -eyiy, -ey-re rövidítve; így a ne yer\ 'mit eszel?' kifejezés (41. sz.) nem ne yersirj-nek felel meg, hanem ne yeyorsuy-nak, mert a felelet rá így hangzik : yeyöm — yiyorum." FOY véleményével szemben KOWALSKI a y-praesens keletkezését a következőképp magyarázza (WZKM XXXIII, 230, 13. és 15. j. ; Osm.-türk. Diai. 64., 66. §) : „Bizonyos ruméliai nyelvjárásokban (különösen az adakalei nyelvjárásban) az aoristosi p&rtioipium szóvégi r-je csaknem szabályszerűen y-vé lesz : qazay (qazarj, salayler (salarlar), üldiriy (öldürür) stb. ... A y-vel és r-rel képezett alakokat néha vegyesen használják : . . .fii qadar oliy ... és mindjárt utána fii qadar olur . . . stb. A y előtti magánhangzók különbsége : gidey, de geliy, yapay, de aliy .. . teljes bizonyossággal utal arra, hogy a gidey alak gider-re, a geliy pedig gelir-re megy vissza, tehát hogy ezek az alakok valóban aoristosi formák és nem praesensformák, mint FOY . . . gondolta . . .". Ez a magyarázat nem volna valószínűtlen. A fejlődést a következőképp lehetne elképzelni: gelir > geli (ilyenféle fejlődéseket bemutat KOWALSKI, Osm.-türk. Djal., 64., 66. §, Les turcs . . . de la Bulg. NE., 25. 1. 4. sor skk.) > geliy, gelirsin > *gelisin > geliy sin. Ilyen formákból behatolhatott a y a gider, gitmez-féle alakokba is. Ennek ellenére az a nézetem, hogy a y-praesens képzője nem az aoristosi r-re, hanem a yor-praesensre megy vissza. Ennek a feltevésére különféle okaim vannak. A „kötőhangzó" nem döntő. A régi oszmánliban a geli-yor-, ati-yoralakok mellett az a-e-gerundiummal alakult formák (gele-yor-, ala-yor-) is voltak. Nem tagadhatjuk azt a lehetőséget, hogy az utóbbi alakok szerepet játszottak a szóban levő fejlődésben s nem érthetetlen az sem, hogy végül az aoristos kötőhangzója, melynek alakja ma a, i, u, ü, behatolt a y-praesens alakjaiba. Az sem lényegtelen, hogy — mint látni fogjuk — a y-praesens kötőhangzója nem mindig azonos az aoristos kötőhangzójával. Legsúlyosabban azonban az esik latba, hogy a yor-praesens — mint láttuk — a nyugat-ruméliai nyelvjárásokban mindenütt hiányaik, ahol a y-praesens megvan. S ugyanezt látjuk északkeleti Anatóliában : a -yor hiányzik és helyette a y-praesens különféle alakjai jelentkeznek. (B. ATALAY : Türk Dili 1933, 4. sz. 81—82. 1. : Trapezuntban a köznyelv gidiyor, geliyor alakjait gidiy, geliy képviseli.) A -yor-nak -y-vé való fejlődését a rendelkezésre álló nyelvjárási szövegek alapján nyomon is követhetjük. A -yor szuffixum szerintem — a jelentéstani nehézségek ellenére — az ó-oguz yor-, yori- 'gehen, wandeln, ausgeführt'werden ; deskr. Verb.', yür[yüri ] 'gehen ; deskr. Verb.: zu tun pflegen' (1. v. GABAIN, Alttürk. Gr.) 79