Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Bulgária török nyelvjárásainak felosztásához: MTA I. Oszt. Közi. X (1956), 1-60

J'I Most azután felmerül a kérdés : qaniim 'vérein' • t/anom ı/tınım. illetőleg beniim enyém' > benőm > benim ~ benim fejl<kléssel van e itt dol gunk, tehát „átmeneti" hangok-e az o és ö, mint ahogy IIEFFKNINO az i. h. gondolja, vagy pedig ez volt a fejlődés : / qanom annum . \ qamm y benőm beniim — benim \ be n 'i m. Azt hiszem, hogy az utóbbi fejlődéssel van dolgunk és hogy a t/anom, benőm alakok o, Ő-je nem „átmeneti" hang. IIEFFENINO kénytelen feltenni, hogy a qurtuldom 'megmenekültem' és günön alakok (ieorgievitsnél hibásak, mert ezekben az esetekben a régi alakok qurt(u)ldum és giinün s az új alakok szintén qurtuldum és giinün, tehát az átmeneti alakok, a qurtuldom és giinön, érthetetlenek. Hogy azonban ezek az alakok hibásak, az már magában valószínűtlen s ehhez járul még, hogy Balassánál szintén van ilyen alak (gőrdőm 'láttam'). Idézni lehet itt K

AŞANEN hani

0m és olmiformáit is, de aligha volna helyes ezekből messzemenő következtetéseket vonni (Mittel-Anatolien, III, 64—56 ; vö. az i

0 hangot mutató alakokat pl. a 77. lapon). Nem tartozik ide ez az ajdini török változás : ö—ü > ö—ö, ü—ii > ö—ő (őlcüz 'ökör' > ököz, üfümüS 'fázott' > öiömöi). IIEFFENINO, 61. 1. Az -Í- (~ -i-J képviselet megvan az azerbajdzsán i ban is. F

OY (MSOSW 1903, 183) arról beszél, hogy az azerbajdzsániban bizonyos végzetek csak mélyhangú formában használatosak és felsorolja közülük a legfontosabbakat. Ezek az infinitivus -max képzője (bilmax 'tudni'), a -eliq participiumképző (bildiyí = oszm. bildiyi). bizonyos igealakok többes első személybeli -ux és -dux ragja ('vagyunk, voltunk' : görmirux 'nem látunk'), az -culzax futurumképző (yiyadzax enni fog'), az imperativus többes első személybeli -ax ragja tfidax 'menjünk'), a -l%x 'ság, -Bég' képző (selametlix 'egészség'), a -rax középfokjel (Icicijcrax 'kisebb'). FoYnak igaza van abban, hogy ezeket az alakokat összetartozónak gondolja, mert mind a palatális illeszkedés megzavarására való tendencia következménye, de el kellett volna választani azokat az eseteket, melyekben régi e-ről van szó, azoktól az esetektől, melyekben ü a régi hang. Bennünket most az utóbbiak érdekelnek. Az a—

e magánhangzós szuffixumokat az illető összefüggésben tárgyaljuk (416. 1.). A -diq, -ux — -dux ős -l%x szuffixumoknak eredeti labiális vokálisuk van — magánhangzójukat az arab Írásban vav-val írták — s ez a magánhangzó a palatális illeszkedés esetében ii. Ez a régi ii most i' alakjában jelenik meg, 72