Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Oszmán-török nyelvtörténet - A kevert nyelvrendszer kérdéséhez: MTA I. Oszt. Közl. II (1952), 313-332
314 A török szó hangsúlya szabály szerint a szó utolsó szótagján van. csak az igeragozásban látunk nagyobb számú kivételt. A hangsúly a perzsában is az utolsó szótagon van rendesen, úgyhogy a perzsa jövevényszók ebben a tekintetben nehézség nélkül elhelyezkedhettek a török szókincsben. Ami pedig az arab jövevényszavakat illeti, ezek különleges arab hangsúlyukat már a perzsában elveszítették. 1 0 („A hangsúly az arabban annyira megy elóre, míg hoszú szótagot talál, s ha nincs ilyen, az első szótagra kerül ; de a szóvégi egyszerű hosszúság nem vonja magára a hangsúlyt". Socin-Brockelmann.) Azok az esetek, amelyekről beszélni fogunk, bizonyos névszói formák, amelyeknek hangsúlya a törökben nem az utolsó szótagon van. Részint arab és perzsa, részint későbbi indoeurópai eredetű szók tartoznak ide. (Említhetjük még az arab üdvözlő formulákat és más arab kifejezéseket.) Lássuk először az arab és perzsa eredetűeket. Idetartoznak bizonyos adverbiumok, amelyek tulajdonképen arab accusativusi formák (-un, -en — á végződéssel) és bizonyos kötőszók : be'rren 'szárazföldön' bahren 'tengeren' ga rben 'nyugatra' na diren 'ritkán', ewelá 'először', süTetö 'látszólag' me selâ 'például', iáffeten. 'összesen', qarlben 'hamarosan', mahsüsan 'szándékosan', umü-men 'általában', masla'haten 'üzleti ügyben', haqiqaten 'valóban', — ammá 'de', faqat 'de' (Jehlitschka, Türk. Konv.-Gramm. 231. I. : faqát, Weil, Gramm. d. osm.-türk. Spr. § 195 : faqöt, Beck, Neupcrs. Konv. - Gr. 179. I.: fáqdt), lâ'kin 'de', fâ ni 'tudniillik', ha ttá 'sőt', ğü fâ 'mintha'. Ezeknek az elemeknek, amelyek a ğü'fâ kivételével arab eredetűek, a hangsúlya bizonyára a perzsára megy vissza. A mai perzsa köznyelv az arab accusativusi alakoknak kétféle hangsúlyozását ismeri. Az egyiket Wahrmund (Prakt. Gramm, der Neupers. Sprache*, 1889) és Walther Hinz (Persisch. I. Leitfadende. Umgangssprache, Berlin, 1942) nyelvkönyvei tükröztetik. Wahrmund például a következő alakokat adja : háláfi (fl : a nunáció jele), hâlâ 'éppen most' (122. I.), túxmínárl, tüxrniná 'körülbelül', tákráráft, túkrárh 'újból', xusüsáh, xusüsa 'különösen', müsdláA, mdsülá 'például' (127. I.); Hinznél : qublán 'elóre' (58,62), főurán 'azonnal' (59) übúdán 'örökre, soha' (59), qaribán 'hamarosan' (212), machsüsán 'különösen' (218). Ezzel szemben Beck (Neupers. Konv.-Gr, 400, 401. I.) ezeknek az alakoknak más hangsúlyozását adja. Nála a következőket látjuk : bágtúlan 'hirtelen', mudióddádán 'újra', mutamadéjün 'folytonosan', bárrüii 'szárazföldön', xárédian 'kívül', nesbátan 'viszonylag' (Hinz 99 nesbdtán), kömélün 'egészen' (Hinz 59 kömelán.) És ami a kötőszókat illeti, Salemann-Shukovski nyelvtanában (23. I.) például a következőket olvassuk : „Szabálytalan módpn az első szótagon van 1 0 Az arab elemek szóvégi hangsúlya is tanúsítja, hogy az arab jövevényszók általában perzsa közvetítéssel kerültek a törökbe, mert máskülönben megőrizhették volna eredeti arab hangsúlyukat, mint ahogyan későbbi indoeurópai jövevényszavakban is megörződött az eredeti hangsúly. 33
