Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)
Tudománytörténet - A szovjet turkológia: MTA I. Oszt. Közi. IV (1953), 105-116
116 A második korszak, közvetlenül a forradalom előtti időszak már a nemzet és nemzeti nyelv gyorsabb ütemű, öntudat osabb fejlődését mutatja. Különösen jellemző erre a korszakra az a heves harc, amely az irodalmi nyelvek megszületése körül zajlott. A pániszlámizmus és pánturkizmus elveit valló burzsoá-feudális és klerikális körök mindenáron egy olyan nyelvet akartak nemzetük nyakába varrni, amely szerintük Kínától a Földközi tengerig a törökök közös nyelve. Ragaszkodtak a régi irodalmi nyelv hagyományaihoz s az alkalmatlan arab írásrendszer tehertételéhez. Ezzel ellentétben, a haladó demokratikus elemek el akarták tüntetni a népi és az irodalmi nyelv között tátongó nagy űrt, uralomra juttatni a nép nyelvét az idegen felett, és végkép kiirtani a sok arab-perzsa elemet. Szakítani akartak a régi írásrendszerrel és ezzel is közeledni az orosz kultúrához. Ezt a haladó irányt képviselte az azerbajdzsán iáknál pl. M. F. Achundov, a világszerte ismert azerbajdzsáni színműíró, aki azt mondja egy helyen, hogy az arab kultúra semmi hasznot, csak kárt hozott a törökségnek, s a maga írásrendszerével fenntartotta az analfabétizmust. Achundov óriási jelentősége abban áll, hogy miközben gondosan tisztogatta az azerbajdzsáni nyelvet az arab-perzsa elemektől, a török szókincs kiegészítésére mindig az orosz nyelv kimerít het et len forrásaihoz fordult s már akkor, a XIX. század közepén, egyengette a két nemzet kulturális közeledését. A fent mondottakból világosan láthatjuk, hogy az Októberi Forradalom milyen tarka összevisszaságban érte a Szovjetunió török fajta népeit nemcsak nemzetiségi és nyelvi tekintetben, hanem politikai beállítottság tekintetéhen is. Az arab írás használatában csak a csuvasok voltak kivételek és egy pár, az írásbeliség kezdetén álló szibériai törzs. Az Októberi Forradalom új korszakot nyitott a Szovjetunió népeinek és nyelveinek történetében. Nem új nyelvek keletkezéséről van szó, hanem a meglévők korszerűsítéséről, szerepük kiszélesítéséről, szókincsük gazdagításáról, karöltve a törzs-nemzetiség-nemzet vonalon való fokozatos fejlődéssel. A felszabadító forradalom adta nagy politikai, gazdasági és kulturális felemelkedéshez idomulnia kellett a nyelvnek is, hogy meg tudjon felelni a Sztálin által megfogalmazott fontos rendeltetésének, hogy eszköz tudjon lenni az új szociális élet berendezkedés elveinek közvetítésében, terjesztésében és fejlesztésében. Az egyes nemzeti köztársaságok és autonóm területek kereteibe foglalt török népek az összetartozás érzetében nemzeti öntudatra ébredtek. Örömmel fogadták az új alfabétumot, amely egycsapásra kiszabadította őket az írástudatlanságból. Ahol még nem volt meg, megindult a nemzetté alakulás folyamata, a nemzeti nyelv gyors kialakulása, amihez nagyban hozzájárult az újságírás fellendülése, a színház-kultúra és a rádió. Ez a nagy változás természetesen azoknál a népeknél a legfeltűnőbb, amelyek az Októberi Forradalomig magukra hagyatva tengődtek és egyáltalán nem volt írásuk. A legelmaradottabbak voltak minden téren az altaji népek, különösen pedig egyes ->fi/t
