Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Az "életvessző" egy vidini török mesében: Ethnographia LXXVII (1966), 337-341

322 emberek a bérüket átveszik, meglátja a király az alinát meg a pecsétet. „Honnan vettétek ezt?" — kérdezi. „A lusta Kaszán adta." Előszólítják a lusta Haszánt, s n királv megkérdi: „Honnan vetted ezeket?" „Nem láttam én semmit." „Ki adta ezt neked?" „Yudnm is én." „Éhes ez az ember. Hozzatok asztalt, étellel megrakva, hadd egyen." Megeszi az M ételt, akkor újólag kérdezi a király: ,,Honnan vetted te ezeket?" „Nem tudom." „ Ki adta ezeket neked?" „Nem láttam." „Adjatok neki egy pár pofont." Megint kérdezi: „Hol vetted ezeket? Elviszel engem oda?" ,,.Jó, gyerünk, elviszlek." Elmennek a kúthoz, a királv kihúzza n fiái, meg a lányt is. Amint meglátja őket, elájul, s azután azt mondja a lusta Haszánnak: „Kívánj tőlem, amit esak akarsz." „Mit " kérjek én tőled — feleli —, te is csak olyan ember vagy, mint én." A király látja, hogy ez kissé tökéletlen, azt sem tudja, mit kívánjon. A király ir egy iratot, pecsétet nyom rá, pénzt is ad neki, amennyit esak akar. Hazatér, elébe jön a felesége: „Isten hozott, urnm !" „Adjonisten !" „Nos, szerencsével jártál-e?" „Isten segítségével." Előveszi az iratot, odaadja a feleségének. Az asszony olvasta, hát az van benne, hogy férje legyen a király. A királylány felveszi a feredzséjét s megy egyenest az apjához. Engedélyt kér, hogy beléphessen hozzá. Az apja megengedi, hogy belépjen s szóljon néhány szót. Köszön neki s odaadja az írást az apjának; az apja elolvassa nz irományt: váljon meg a királyságtól s vegye át azt a lusta Hnszán. Azt mondja o király: „Könyörülj meg rajtam, leányom. * Kérlek, hadd legyek én a lusta Haazán pasája." Azt mondjn a leány: „Látod-e már, apa, hogy ki rakja a fészket? A hím madár, vagy a nőslénv?" „Ügy látszik, leányom, a nós^ny." Ok elérték a céljukat, érjük el mi is. Mesénknek széles körű elterjedése van. Kberhard—

Borat a v a 256. típusként, „Der faule Mehmet" megjelöléssel behatóan tárgyalja (308—10. 1.). A vidini változat motívumokban gazdag s egyben kerek történetet ad. A minket foglalkoztató motívumot Kberhard—Boratav sem itt, sem másutt nem említi, azt ti., hogy a lusta Haszánt a királylány egy „játékszerrel", illetőleg „tüskével" tevékeny életre serkenti. Nem kétséges, hogy itt a folklorisztikai irodalomban sokszor megtárgyalt ősi szokásról, a vesszőzésről, pontosabban az „életvesszővel" való vesszőzésrőP van szó. Ismeretes e szokásnak egy változata, amely szerint egy 1 u s ta személyt (legtöbbször asszonyt, ritkábban férfit) vagy állatot vesszővel vagy másvalamivel, pl. hamuval töltött zacskóval megvernek, hogy benne az életerőt felkeltsék, erősítsék.' Az életvesszőre vonatkozó vidini elképzeléseket illetőleg, sajnos, csak azokra a gyér és homályos adatokra támaszkodhatom, amelyeket maga a mese nyújt. A kérdést Vidinben többekkel megbeszéltem, de használható anyagot nem tudtam kapni tőlük. Az életvessző háromszor fordul elő a mesében, mégpedig a 13., a 32. és a 44. sorban. Az első helyen oyuncaq-nak 'játékszer'-nek van nevezve, és annyit tudunk meg róla, hogy a leány saját kezével készíti mindjárt a lusta Haszánnal való megismerkedésekor. Hogy milyen anyagból, arra nem kapunk választ. A királylány megveri vele a lusta Haszánt, hogy „vérét pezsgésbe hozza", hogy erejét felserkentse. Azután jó tanácsokkal látja el, hogyan viselkedjék, hogy az életben előbbre jusson. Mindez összetartozik egy eszmecsoport keretén belül, amely itt csupán bizonyos vonásokkal van körvonalazva. Ügy gondolom, hogy a 32. sorban szintén az életvesszőre történik célzás. Arról van itt szó, hogy a lusln Hnszán fél hazamenni, mert nem visz magával fát, s ezért az asszony meg fogja verni, — nyilván az életvesszővel. * MANNHABOT, WILH.: WuUl- un l FrlilkulUBerlin, 1904—1905. 2 köt. I., 251 akk. * Az életvessző hiedelmének nrigyarorszniti váltn/iiluiról I.: A magyarság néprajza II, 106—7 (Viszi Károly); a németországi változatukról: llandwiirlrrhucli des deutsrhen Abergiaubens V (1932—1933, a lAfimrute címszó a.) és X ltrgisler (1942, a Selling címszó a. is). 190