Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - Az "életvessző" egy vidini török mesében: Ethnographia LXXVII (1966), 337-341

322 kezével egy játszószert csinál, ezzel ráüt a legényre, hogy a vérét mcgpezsdftse. Azt mondja neki: „lla valaki megkérdez téged, hallottad-e, s te erre azt mondod, hogy nem hallottam, " s hogy láttad-e, s te: nem láttam, s hogy tudsz-e róla, s te: nem tudok — mindenütt megélsz. Most pedig kérjünk kölcsön a szomszédtól kötelet meg haltát, s menj fát hozni, meg kell szerezni, nmiból megélünk. Hozzál ma három nyaláb fát. Kettőnek az árát megesszük, a harmadikét kötélre félretesszük." Elmegy a lusta Haszán, hoz három nyaláb fát. Egynek az árát félreteszik, a másik 1

0 kettőén meg ennivalót vesznek a háznak. Igy megy ez néhány nnpig: egy idő múlva megveszik a pénzért a kötelet meg a baltát és visszandják a szomszédnak a kötelét meg a baltáját. „Itt a köteled meg a baltád, szomszéd, mi is vettünk már. Isten fizesse meg jóságodat." Akkor aztán azt mondja az. asszony a férjének: „Eredj csak, most majd négy nyaláb fát hozol, mert már saját kötelünk van. Kettőnek az. árát megesszük, a másik ** kettőét meg félretesszük egy szainár árára. Most te magad hordod a terhet, azután majd a szamár hordja." összegyűjtik a szamár árát és vesznek egyet. „Most menj és nekünk vágj fát három napig. Onnrp van, nincs kinek eladni, legyen hát ez a mi tűzifánk télire." Elmegy a lusta Haszán fáért egy szellemlakta hegyre. Vágja, egyre vágia a fát, megrakja belőle egyszer a szamarat, s viszi haza. A többi BMg *• ott marad. Reggel kimegy, hogy hazahozza a fát hát látja, hogy mind megégett, az egész szénné lett. A lusta Haszán fél hazamenni. „Most mit csináljak?" M igához vesz egy (hurik szenet. „Hazaviszem, hogy lássa az asszony s ne verjen meg." Amint hazaviszi a szenet, a királylány megnézi: „ez arany, nem szén". Igv szól a lusta Haszánhoz: „Menj, szedd öeeze mindet, fedj be fűvel egy szekeret, ée éjszaka, alkalmatos időben, amikor az emberek " már nincsenek kint, visszajössz." El is megy a lusta Haszán, de ott felejti nr.agát. Az asszony meg vár, vár tizenöt nap elteltéig. Akkor aranyat vesz magához i elmegy a fő ácsmesterhez. Azt mondja: ,.Szedj össze valamennyi ácsot ét eeinálj nekem gyorsan egy palotát, de nagyobb legyen, mint magáé a királyé." „Rendben vnn, úrnőm." " Akkor elmegy a kárpitotok főmesteréhez: „Készíts ennek a palotának inindsn szobájába berendezést." „Rendben van, úrnőm." Az úceok tizenöt nap alatt megcsinálják a palotát, a kárpitotok meg elkészítik a berendezést. A királylány bevonul a házba, rendezgeti, benne lakik. A tövist pedig, amivel a lusta Haazánt megverte volt, az ajtóra akasztja. " Akkor látja, hogy a lusta Haszán éppen jén. Gödröt ásnak, abban az aranyat fölhalmozzák éa befedik. „Fogd magad, uram, kerekedj fel, ülj be a kávéházba s ha nmpnt valami munkát találsz, vigyázz, vissza ne utaaltsd." Mikor agy napon elmegy a kávékátka, látja, hogy bejön egv ember. „Jemen királyától Fez királyának ennyiért megannyiért ént viszünk. Ki jön?" Mennének is, meg nem is. Megkérdezik egyiktől is, másiktól is. „Hú, «• hát akartok jönni?" Egyik azt mondja: „Megyek." A másik meg ezt mondja: Jfess megyek." „Hát te jössz-e, lusta Haszán?" „Várj, majd megkérdezem otthon." Azt mondják neki otthon: „Menj, miért ne mennél? Ha arra: láttad-e, — nem láttam, kaBeltad-e, — nem hallottam, tudsz-e róla, — nem tudókkal felelsz, mindenütt megélhe

tést találsz. Járj szerencsével!" s» Odamegy a lusta Haazán. .Jössz-e lusta Haszán?" „Megyek." A lusta Haszáat a leghátulsó tevére ültetik. Mennek-mennek, egyszer csak megszomjaznak. „Hoaat-ú föl a kútból nekünk vizet, lusta Haszán?" — „Hozok én, csak lent ne felejtsetek a kútban. Hadd kötök kötelet a derekamra, a másik vég'-t a teve lábára, a teve majd kihúz." Leeresztik a kútba, s itt két békát lát. Azt mondja a béka: „Tudod-e, kik vágynak s» mi?" — „Nem tudom." „Láttál-e minket?" „Nem láttalak." Ezt megkérdezik még agy párszor. Aztán a békák megpattannak, s a lusta Haszán látja, hogy ott egy csinos Gá. „Add ezt a jegyet apámnak" — s egy gyémántos pecsétet ad neki, — „jöjjön el érteni — mondja — s vigyen el inné-t." A leány meg egy aranyalmát nd neki. „Jöjjön el az apást s mentsen ki innen bennünket." Mlg ő ezekkel beszélget, a tevék továbbmennek. Azt hitték, hogv a lusta Haszán el is pusztult már ott. De a lusta Haszán Inssnn kijutott a kötélen. Látják a társai, hogy* lusta Haszán kijött, előkerült, n tevéjére fölszállt, ott ül, a kezében meg egy pecsét van. Kérdezik tőle: „Honnan vetted ezt, lusta Haszán?" „Nem tudom." „Ki aJta azt neked?" „Nem láttam." „Nem adnád-e nekünk?" „Odaadom, de akkor ültessetek engem egy *• középső tevére." Elveszik tőle a pecsétet, s akkor látják, hogv a kezében egy aranyalma van. „Honnan vetted ezt, lusta Haszán? Ki adta ezt neked?" „F.n azt nem láttam.^ „Nekünk adod-e?" „Nektek adom, de csak akkor, lia engem uz első tevére ültettek." Odnültetik. Elveszik az almát, haladnak tovább. Elérnek a király palotájához, átadják az. árut, aztán elszélednek. A király kerg*> " őket, liogy a bérüket átvegyék. Akkor látják, bogy a lusta Haszán sehol sincs. Amikor sz 189