Németh Gyula: Törökök és magyarok. 2. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 5.)

Oszmán-török nyelvtörténet - A mohamedán vallásgyakorlat népi formáinak ismeretéhez (A tevhit szertartása Vidinben): Ethnographia LIX (1948), 1-4

A mohamedán vallásgyakorlat népi formáinak ismeretéhez. (A tehvit szertartása Vidinben.) A húszas évek második felétől kezdve nem rendszeresen, de érdeklődéssel tanulmányoztam Bolgária török régiségeit, néprajzát és nyelvjárásait. Itt töltöttem nyári szahadságideim jórészét. Jártam Sumláhan, Madarában, Aboba-Pliszkában, Deli Orman területén (Razgradhan), a Várna-körnvéki gagauz területen (Kesztricsben), Oszmán-Pazárban, Rurgászban és öt nyári vakációt töltöttem Vidinben. Érdeklődésemet különösen lekötötte ez az ősi dunai város, mely a legrégibb magyar történetben is szerepet játszik. A vidini törökség kihalóban lévŐ török népsziget, melynek tanulmányozása több szempontból fontosnak látszott. Vidin valaha jelentós török város volt, de ma a törökség csak kis töredékét alkotja a város lakosságának és kétségtelen, hogy ez a kis töredék is hamarosan szétszóródik. Érthető tehát, hogy elhatároztam, hogy ennek a pusztulóban lévő török népszigetnek népköltészetéből és szellemi néprajzából megmentem, amit tudok és leirom nyelvjárásának sajátságait. Az utóbbi feladat fontossága utóbb derült ki: Vidin utolsó maradványai közé tartozik az északnyugat-rumébai nagy török nyelvjárásterületnek, mely valaha Vidin tájától egészen Boszniáig terjedt. Gyér emlékeink vannak Boszniából, terjedelmes feljegyzéseink — Kunos Ignáctol — Adakaléból és most már Vidinból is. De a területtel való behatóbb foglalkozásra elsősorban mégis az birt rá, hogy itt egy kitűnő közlőre akadtam. Egy Hádzser Abla nevü idősebb török nő volt ez a közlő, aki kártyavetésból, jóslásból és kuruzslásból élt; értelmes, élénk fantáziájú, szokatlan kifejező és szerkesztő képességű nő vplt. Nem önálló alkotó, de ambiciózus és ügyes reprodukáló. Sok szöveget diktált nekem : meséket, dalokat, találósmeséket, a vidini ember életére vonatkozó szövegeket (születés, nevelés, gyerekjátékok, házasság, temetés, gyógyítás, a mohamedán vallásos élet népi formái stb.). Hádzser Abla rendkívül érdekes asszony volt, akinek a népköltészethez és a szellemi élethez való viszonyáról külön tanulmányt lehetne írni. Vele való foglalkozásom alatt sok gondolatom támadt általában a közlő egyéniségét és a szövegek feljegyzésének módszerét illetőleg. Közléseit természetesen a lehetőség szerint ellenőriztem, elsősorban nyelvi tekintetben. E munkában vidini ismerőseim nagy buzgalommal segítettek, az egyik nyáron különösen egy nyolcadikos diák, Haszan Eren, aki azután eljött Budapestre s ma —. mint kitűnő török nyelvész és filológus — egyetemünk magántanára és az ankarai egyetemen tanít. Nagy hálával tartozom neki. Nevét a Magyar Nyelv olvasói jól ismerik. Feljegyzéseimben — mint mondottam — több olyan szöveg van, mely a mohamedán vallásgyakorlat népi formáira vonatkozik. E szövegek egyike a tehvit néven ismert szertartásról szól. Ez a név az arab tawhld-ból származik, mely egyike az iszlám legfontosabb fogalmainak ; sokat is írtak róla mostanában. A tawhhi, melyet a törökben, ha régi, arab betűs szöveget filológiai módon írunk át, trwhui alakban írunk, azt jelenti, hogy 'eggré tevés, egyedül valóvá tevés, egyedül valónak tekintés, az egyedülv a lóság (Isten egyedül valóságának) hite és megvallása, az egy Isten kultusza, a mohamedán vallás'. 184