Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A nagyszentmiklósi kincs feliratai és a székely rovásírás

230 A régebbi kutatók épp ebben hibáztak. SEBESTYÉN felépít egy óriási írásrendszert s nem veszi észre, hogy itt voltaképpen még az sincs tudományosan eldöntve, hogy vájjon valóság-e csakugyan a magyar írás, biztosak-e azok a történeti szálak, melyek a magyar írást legközvetlenebb elődjeihez fűzik. III. A régi magyar írás jegyeinek nagy része kétségtelenül a köktörök (hozzátehetjük: a jenisszeji köktörök) ábéczéből való. NAGY GizÁé az érdem, hogy ezt észrevette, és pedig még akkor (1890), mikor a köktörök írást olvasni sem tudtuk. Erről szóló felolvasását NAGY GÉZA tudományos folyóiratban nem adta ki; jól tudta, hogy míg a köktörök betűk hangértékével nem voltunk tisztában, nem volt bizonyító ereje az egyeztetéseknek. Mert ha a magyar X b betű megvan ugyanilyen alakban egy másik ábéczében is, de ott pL A-t jelöl, akkor ez az egyezés a módszeres írástörténet szempontjából tökéletesen értéktelen. Amint azután THOMSEN a köktörök betűk hangértékét megtalálta, NAOY GÉZA újra munkához látott s megírta • A székely írás eredete» cz. értekezését (Ethn. VI. 269—76), mely az idevágó kutatások alapját megvetette. IV. Mielőtt az egyes jegyek vizsgálatára áttérnénk, vegyük figyelembe, hogy a magyar nyelvnek az írásra vonatkozó két legfontosabb szava, az ir a és betű török eredetű. Nagyon egyszerű, de éppen egyszerűségénél fogva igen elfogadható feltevés, hogy ezt a kérdést majd alább részletesen tárgyaljuk — az értelmezés nem tesz külömbeéget az ö és 2 hang jelei között. Ez kétségkívül bizonyltja, hogy itt egy hagyományos ábéczéröl van szó, melyhez kéeöbb készítették a latin betűs értelmezéseket A MiESioLi-féle emléknek ssövege is rendkívül becses, de itt is figyelembe kell venni, hogy a másolók és értelmezők több nyilvánvaló hibát követtek el. Ezekkel a hibákkal szemben három dologhoz kell ragaszkodnunk: 1. a magyarbetűs ezövegbez, 2. az á b é c z e magyar betűihez, 3. az azon korbeli magyar kiejtéshez. 408