Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A magyar nyelv régi török jövevényszavai
359 Közismert a török nyelvészetben az aoristos -r suffixuma. Ismeretes azután a régi török nyelveknek az a sajátsága is, hogy bennük ez az -r suffixum sokszor -jur alakban jelenik meg; GABAIN az Alttürk. Gramm. 216. szakaszában ezt írja: „Aoristos: -ur, -ür; ritkábban -ar, -er; elvétve -tr, -ir is; ha az ige töve magánhangzóra végződik: -jur, -jür; ritkábban -r. . . . Funkciói: melléknévi, (ritkábban) főnévi, állítmányi." A példák közt GABAIN felsorolja a baSla- 'kezdeni', boSa- 'megszabadítani', ti- 'mondani' igéket, amelyeknek aoristosa r-re, de gyakrabban yur-ra végződik. Ilyen képzés az ujur, amelynek tehát volt egy *ur alakpárja is. Nem bizonyos, de valószínű, hogy ennek is ugyanazok voltak a jelentései, mint az ujur-nak. Hogyan képzelhetjük a magyar úr szónak ezekhez a török szókhoz való viszonyát ? Ha a magyar úr ú-ja eredetileg hosszú volna, akkor egyszerű és kétségtelen volna a magyarázat. Egy bolgár-török ujur-nak a magyarban szabályosan úr(u) felelne meg (vö. kín <C bolgár-török *qin < őstörök *qijin; csuvas x 2 n)• Ebben az esetben azt kellene feltenni, hogy a magyar úr[u) ú-ja később megrövidült (vö. uru-szág > ország). Sokkal valószínűbb azonban a magyar nyelvészeknek az az — úgy látom, általánosan elterjedt — felfogása, hogy az úr ú-ja eredetileg rövid, a szó ősmagyar alakja *uru, és tővokálisa a tővégi magánhangzó eltűnésével kapcsolatban nyúlt meg (GOMBOCZ, ÖM. H/1: Hangtörténet 71; BÁRCZI, M. Hangtörténet 47). így nem marad más hátra, mint az, hogy úr szavunkat a török ujurnak kétségtelenül megvolt és valószínűleg az ujur-T&\ egy jelentésű *ur változatával egyeztessük. m. Cikkem megírása után HARMATTA JÁNOS és P AIS DEZSŐ beszélt az úr szó eredetéről egy-egy hozzászólásban; mindkettő KNIEZSA IsTVÁNnak „A magyar állami és jogi terminológia eredete" című akadémiai előadásával kapcsolatban hangzott el (1. I. Oszt. Közi. VH, 253, 260—2). HARMATTA úgy gondolja, hogy a szót „kifogástalanul megmagyarázhatjuk, mint az óiráni *sûra- 'úr, parancsoló' (vö. avesztai *sűra- 'stark, gewaltig; gebietend, Herr über . . .') szó átvételét". Ez a magyarázat sem feltétlenül meggyőző, mégpedig azért nem, mert a feltett szóátvételt csak a finnugor korban lehet elképzelni, s más finnugor nyelvből a szó nem mutatható ki. (Hiszen ha kimutatható volna, régen finnugor eredetűnek minősítettük volna az úr Bzót.) HARMATTÁnak azonban igaza lehet, a szó meglehetett más finnugor nyelvekben is, de — a magyaron kívül — minden finnugor nyelvből kiveszett. P AIS főleg az úr régi jelentését helyezi élesebb megvilágításba: ,, . . . a tihanyi apátság egyik Esztergom környéki Urlcvta nevű birtokát mint I. András fia, Dávid herceg adományát emlegetik . . .". Az eredet kérdésében BUDKNZ véleménye mellett van. A 'hím, férfi —>- úr (főember)' jelentésfejlődés menetének, illetőleg közbülső fokainak igazolására az úr feltett rokon nyelvi megfelelőinek jelentéseit közli. Párhuzamként utal a rangjelölővé fejlődött német kari > kerl, távolabbról pedig a besenyő Tonuzaba és a német Eber előtagú személynevek jelentéstörténetére. BUDENZ magyarázatéból indul ki COLLINDEK is. Finnugor etimológiai szótárában (Fenno—Ugric Vocabulary. Stockholm, 1955.) finn és lapp szók369
