Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A magyar nyelv régi török jövevényszavai

15 Ő6török ő-re mutatnak, de az nem kétségtelen, hogy a bolgár képviselet 6zintén ö lett volna. Nem tudom, nem kell-e ezekben az esetekben különös fontosságot tulajdonítani a mongol megfelelő vokalizmusának, amely nem ő, hanem il: idő: ujg. stb. öd 'idő', KüSg. öblük 'idő', csag. özlük 'déli ima', oszm. öjlü 'dél', Vidinben: ule 'déli ima' (ö-ből fejlődött u-val), kalmük üd

a 'dél' (vö. RAMSTEDT, KalmWb.) | ökör: mong. üker. A kökény ^ kilkin, kékén, kikíny és kökörcsin kükürcs, kikircs, kékércsin szavaknál már GOMBOCZ is — bizonyos török alakok alapján — eredeti ő-t vesz fel a tőszótagban, bár ezek a szavak kétségtelenül a török kök 'kék' szó származékai. A kök szó a mongolban ő magánhangzót mutat (KOWALEWSKI kilgül 'le prunellier, buisson épineux' alakja helyett RAMSTEDT kalmük szótárában kögill alakot találunk). Itt tehát török ö > ü fejlődéssel van dolgunk. — Mindenesetre tanácsos ilyenféle kérdésekben 6zem előtt tartani azt a lehetőséget, hogy a bolgár nyelv vokalizmusának bizonyos sajátos fejleményei voltak. Nem tartom valószínűnek, hogy a bolgár vokalizmus egészen pontosan egyezett volna az őstörökkel. A tárgyalt magánhangzó-megfeleléseket tehát a következőképen foglalnám össze: török € ^ magyar e (= e) török e (i)^ magyar 1. I, ö; 2. é, i török í magyar i, ő, l, ö törők ő ^ magyar l, ö török ő ^ magyar i, ü, i, ö. 345