Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)

A magyar nyelv régi török jövevényszavai

148 Vegyük először megint Ibn Rustát, ki a következőket mondja: „Télvíz idején, aki ezen folyók [t. i. a Don és Dnyeper] valamelyikének közelében lakik, e folyóhoz húzódik s a telet partjain tölti el halászva; az ott tartózkodás tél idején nekik alkalmasabb." (MHK. 168.) Ibn Rusta tehát nem mondja azt, hogy a magyar halásznép. Azt sem mondja, hogy a magyai ok télen általában halásznak; szerinte csak azok vonulnak télen a nagy folyók mellé, akik ezek közelében laknak, de talán ezek 6em elsősorban a halászat kedvéért, hanem más okokból: „az ott tartózkodás tél idején nekik alkalmasabb". Ibn Rusta tudósításából tehát C6ak az állapítható meg, hogy a magyarság egy része (mindenesetre nem jelentéktelen része, mert hiszen a tudósítás írója különben nem vett volna róla tudomást) téli halászattal foglalkozott. A1 Bakri nem szól a magyarok halászatáról, ellenben Gardizî a következőket mondja: „Tél idején, ki a folyótól távolabb került [sajátságos elstilizálása az eredeti tudósításnak], közelébe húzódik és a telet ott tölti, halászattal foglalkozva s élelmüket ilyenképen szerzik meg." (MHK. 169; BARTHOLD, Otéet 98, 122.) Gardizí, illetőleg Gardlzinak elveszett forrása tehát megtoldja a tudósítást azzal, hogy „élelmüket ilyenképen szerzik meg", ami neki csak írói frázis, de ami esetleg bennünket tévedésbe ejthet, és elhagyja azt a fontos mondatot, hogy a magyarok télen egyáltalában jobban szerettek folyó mellett tartózkodni. Itt jegyzem meg, hogy a folyók különösen fontosak voltak a régi magyarság életében: Etelköz folyókról kapta a nevét, s Konstantinos Porphyrogennetos valami olyasmiről beszél, hogy a magyarok szállásai a mai hazában a folyókról voltak elnevezve (De adm. imp. 40. fej.). Nem tudom, nem kell-e ezzel kapcsolatban is — legalább részben — a halászatra gondolnunk. Annyi — mint mondottam — világos, hogy a magyarság jelentékeny része foglalkozott halászattal. Erősíthetjük ezt még egy történeti adattal, mely ugyan már mai hazánkból, de még a pogány korból való. Regino mondja a magyarokról: „Et primo quidem Pannoniorum. et Avarum solitudines pererrantes, vpnatu ac piscatione victum cotidianum quaeritant" (ed. KURZE 132). E tudósítás felületes, de egészen talán el nem vethető. • Most nézzük meg, mit mondanak ebben a kérdésben bolgár-török jövevényszavaink. Előbb azonban jegyezzük meg, hogy a bolgár-törökeég halászatára vonatkozólag egy sokatmondó adatunk van: Ibn Fadlân azt írja a volgai bolgárokról, hogy „más olajuk nincs, mint halzsír, ezt épúgy használják, mint mások az oliva- vagy szezámolajat" (MHK. 207, 211). Hogy ezt a halzsírt a bolgárok a Volga és mellékfolyói mellett más országból kapták volna, az egészen valószínűtlen. Egy másik bizonyítéka a bol299