Németh Gyula: Törökök és magyarok. 1. köt. Szerk. Kakuk Zsuzsa és Róna-Tas András (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 4.)
A törökök és a magyarság kialakulása
182 A szóvégi magánhangzó törvényszerű eltűnésével (vö. ttiman ~ tochárB tumané) egy *oks alakot szabályosan képvisel a törökben egy oyuz ~ öküz alak. A szó megvan a mongolban is: ü kür, üker 'béte, béte â cornes'. A szónak az indogermánban megvan a rokonsága, tehát a tokhárból került a törökbe; hogy a tümán esetében is a tokhár volt az átadó nyelv, az is világosnak látszik (v. ö. PELLIOT fent idézett idevonatkozó cikkét). Van még egy valószínű egyezés a török és a tokhár között; a éur méltóságnévre gondolok, melyről ezt olvassuk a TochGr. 50. lapján: zcor vielleicht ein türkischer Titel (vgl. F. W. K. MÜLLER, Zwei Pfahlinschriften, Abh. BAW 1915, p. 34)», ennek azonban nem tulajdonítanék különösebb fontosságot, az egyezés valószínűleg nem az őstörök korszakból való. 1 A másik két szóegyezés azonban nagyon érdekes és őstörténeti szempontból igen fontos. Hogy hol és mikor történt az ősi tokhár-török érintkezés, arra vonatkozólag jelenleg nem mernék nyilatkozni, ezt igen nehéz különösen helyhez kötni, tekintettel a tokhárok nyugat-keleti és kelet-nyugati nagy vándorlásaira s arra, hogy a tokhár nyelv problémája, úgy látszik — végérvényesen még mindig nincs tisztázva. Hogy nyugatázsiai őshazájából hogyan, és mikor vándorolt szét a törökség, azt nem tudjuk. Ha szabad volna ilyen egészen bizonytalan dologban véleményt kockáztatni, azt mondanám, hogy Krisztus előtt 1000—500 körül költözhetett szét a törökség, de valószínűleg már előbb is igen nagy területen élt, egyes csoportjai meglehetősen önállóak voltak, viszont az egység — érintkezés és gyakori vándorlások következtében — bizonyos alakban a szétköltözés után is megvolt. Egy világosan látszik, az t. i., hogy a jakutok és a bolgár-törökök (= csuvasok stb.) ősei voltak azok, alak a törökség zömétói először elszakadtak, mert ezeknek a nyelve sokat változott, s nagyon különbözik a többi törökség nyelvétől. Sok ideig nem is tartották a j akutot és a csuvast igazi török nyelveknek. Egyik régebbi dolgozatomban (Az ősjakut hangtan alapjai) azt mondottam, hogy a jakutok és a bolgár-törökök, elválván a többi törökségtől, még egy ideig együtt maradtak, mert nyelvük közös újításokat mutat. Ilyen közös újítás az, hogy a többi nyelvjárások első szótagbeli a hangjával szemben a csuvasban és a jakutban ugyanazon szavakban vagy tíz esetben i hangot találunk (Nyelvt. Közlem. XLIII [1914], 285 skk.): 1. ajt- 'mond' ~ jak. ijit- 'kérdez' ~ csuv. ijt- 'kérdez', 2. al- 'vesz' ~ jak. il- ~ csuv. il-, 3. aryq 'sovány' ~ jak. ír- 'von Kráften kommen' ~ csuv. ir/an 'sovány', 4. at- 'dob, lő' ~ jak. it- 'lő' ~ csuv. [v9t- 'dob', 5. qaty 'erős, szilárd' ~ jak. kitánay ~ csuv. /{dS, * PELLIOT igen réginek gondolja. L. T'oung Pao, XXVIII (1931', 449. 92
