Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)
Kangarok és zavarok: Magyar Nyelv LII (1956), 120-25
121 Kangarok és zavarok* I. 1. A besenyő történelem legrégibb adatai közül különösen Konstantin császár „De administrando imperio"-jának a 37. („besenyő") és 38. („magyar") fejezetében előadott besenyő vonatkozású tudósítások tisztázása okozott sok fejtörést őstörténészeinknek. E két fejezet magyarázatában az utóbbi évtizedek szinte egész idovonatkozó szakirodalma THÚRY JózSEFnek hatvan évvel ezelőtt előadott fejtegetéseiből indul ki. Ezeknek egy-két mozzanatára, minthogy újabban külföldön, de itthon is gyakran megfeledkeznek róluk, talán nem lesz felesleges újólag felhívnom a figyelmet. 2. A császár szerint (38. fej.) a türkök [magyarok] „régen" Levediában laktak, s „valamilyen okból" Zâflagrot âa<paXoı-nak hívták őket. „Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik" (MORAVCSIK GYULA ford., saját kiadásában, 171 — 2). A besenyők leírásában (37. fej.) a kangarok nevét így magyarázza a császár: „Tudnivaló, hogy a besenyőket kangarnak is nevezik, de nem mindet, hanem csak három törzs területének népét . . . mint akik a többieknél vitézebbek és nemesebbek; erre mutat ugyanis a kangar elnevezés." THÚRY már korábbi cikkében (Száz. 1896: 798 — 9) arra a meggyőződésre jutott, hogy a lovediai kangar — liesenyő támadásnak 830 táján kellett történnie, nem pedig — mint a császár mondja — kevéssel Etelköz (889 895.) és a honfoglalás előtt. Erre mutat az, hogy a magyarok már 839-ben az Aldunánál, 862-ben pedig nyugaton tűnnek fel, továbbá az a szerinte biztosnak vehető tény, hogy Sarkéi várát a kazárok 835-ben a már nyugatra vándorolt besenyők ellen építették: „a besenyők tehát mindenesetre még 835 előtt kiűzték a magyarokat Lebédiából, honnan egy részük . . . Atelkuzuba . . . költözött, a másik pedig visszament keletre Perszisz felé." Második cikkében (Száz. 1897: 393) THÚRY újonnan felfedezett, szerinte döntő bizonyítékra hivatkozik: az örmény források sem a magyar honfoglalással egy időben beszélnek először a Kur vidéki szavárdokról, hanem már 854-ben. „Azt hiszem tehát, kétségbe vonhatatlanul kitűnik a történelemből 1. az, hogy a magyarság a 835 év előtt szakadt két részre Lebediában a besenyők támadása következtében, 2. az, bogy u keleten maradt töredék már 854 előtt a Kur folyó mentén lakott." 3. Bár THÚRY magyarázata a legmeggyőzőbb az addigiak közül, több ponton is támadható. — Először is: a magyr.rok 839. és 862. évi nyugati harcai mint egy állandó keleti hazából nyugatra irányuló portyázások is értelmezhetők. — Másodsorban a szavárdok Kaukázuson túli vándorlása úgy is elképzelhető, hogy a császár szerint 889-ben Levediából kivonuló szavárdok nem véletlenül mentek Transzkaukáziába, hanem már korábban odatelepedett szavárd néprészekhez csatlakoztak. A kazárok, szavirok és más nomád népek ugyanis szinte esztendőnként törtek be a Kaukázusi kapukon keresztül Persarmeniába a VI—IX. század folyamán, s számos töredékük * A címet én ajánlottam, mivel úgy éreztem, hogy a közlemény II. részében CZEGLÉPY KÁROLYtól szóvá tett bizonyos mozzanatok körül valóban zavarok forognak fenn a tudományos eljárás szempontjából. — P AIS DEZSŐ. 300
