Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerk. Schütz Ödön. (Budapest Oriental Reprints, Ser. A 3.)

A IX. századi magyar történelem főbb kérdései: Magyar Nyelv XLI (1945), 33-55

.131 nevét is használja. FEHÉH GÉZA idézett tanulmányában (672, 685) erre a magyarázatra hajlik, és úgy gondolja, hogy a magyarok „a Dnyeperen átkelve, először csak e folyó partján telepedtek meg s ekkor nevezték el földjüket Atelkuzunak, mely nevet aztán a Dnyeper ós Szeret közti vidékre is megtartották. Megnyugtatónak ez a magyarázat sem mondható, de talán közel jár az igazsághoz. Mivel a császár a forrásokat általában gondosan használja, viszont az ellentóteket, amelyek az egyes forrásokban és a különböző források között vannak, gyakran nem egyenlíti ki, valószínű, hogy amikor ő azt a területet, amelyen a besenyők honfoglalás előtti támadása a magyarokat érte, forrása nyomán öt folyó területeként írja le, majd pedig a magyarok honfoglalást megelőző hazáját, tehát látszólag ugyanazt a területet egy folyó után Atelkuzu-nak mondja, jegyzeteit két forrásból veszi, s mindkettőt híven közli, de az ellentéteket itt 6em oldja meg. A török atil szó a régi és újabb volgai török nyelvekben mint közszó és tulajdonnév gyakran előfordul (vö. BARTHOLD, 12 Vorlesungen 28—31; VAUDI, IbnF. 173—4). Az ati/-nek ez a kettős használata már a régebbi törökség történetének nehéz problémája (vö. Wehrot und Arang 27), de a Magna Hungariakérdéeben is fontos szerepet játszik (vö. Századok LXXV, 284). A tatár korban az Atil mint tulajdonnév magyar és lengyel krónikákban a Donnal, 6Őt a Dnyepperrel kapcsolatban is szerepel, ez azonban a régi korok szempontjából nem jelent semmit (MELICH: KC6A. II, 238). Ezért téves MARQUART (Streifzüge 32) és mások hivatkozása Kézai Simonra. Levedia földrajzi helyzetének meghatározásában arra szoktak hivatkozni, hogy a császár a 37. fejezetben leírja a besenyők országának határait azzal a megjegyzéssel, hogy a besenyők országukat a magyaroktól foglalták el. Ez természetesen elég általános meghatározás, azonban arra is rá szoktak mutatni, hogy a 42. fejezet szerint a besenyők 06 a kazárok között a határ a Donnál lehetett, mert ebben a fejezetben azt olvassuk, hogy a kazárok és a besenyők a donmenti Sarkéi váránál néztek farkasszemet egymással. így tehát a besenyők keleti határa, következésképen Levedia keléti határa is a Don volna. Ez a magyarázat, amelyet FEHÉREN kívül NÉMETH is elfogad (HonfKial. 152—4), ma is a legvalószínűbb. Fel lehetne ugyan hozni ellene, hogy a 37. fejezet vége szerint a besenyőkországa keleten Kazária, Alánia és a gúzok felé is elnyúlt, tehát a Dontól keletre is kiterjedt, a császárnak ez az utóbbi leírása azonban máig 6em egészen világos. A 42. fejezetre való hivatkozás ellenében pedig arra lehetne rámutatni, hogy ez a fejezet nem ugyanabból a forrásból ered, mint a többi (MORAVCSIK, A magyar történet bizánci forrásai 153), azonban ez sem lehet döntő érv FEHÉR és NÉMETH magyarázatával 6zembea. 49